Bolsevik logikáról beszél a Jobbik

A Jobbik szerint a kormány "mocskos, bolsevik logika és hatalomgyakorlási mód mentén" osztja újra a takarékszövetkezeti szektort, amit az ellenzéki párt elfogadhatatlannak tart.

Volner János, a Jobbik frakcióvezető-helyettese pénteki sajtótájékoztatóján emlékeztetett rá: az Országgyűlés júliusban fogadta el a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvényt. A jogszabály rögzíti, hogy az állam fontos tulajdonosi pozíciót szerez a szektorban, és azt a rendszer átalakítására, professzionalizálására használja.

A Magyar Közlönyben kedden megjelent határozat szerint ugyanakkor a TakarékBankban meglévő többségi állami részesedést nyilvános nemzetközi pályázaton értékesítik a legnagyobb vételárat ajánló befektetőnek. A pályázat kiírásának határideje 2014. január 15., a pályázatot március 15-ig kell elbírálni, és március 30-ig megkötni az adásvételi szerződéseket.

Volner János szerint a pályázatnak három kimenetele lehetséges: vagy a takarékszövetkezetek vásárolhatják vissza a korábbi részesedésüket "némi felárért", vagy a kormány ígérete ellenére "külföldi spekulációs tőke kezébe juttatja a magyar vidék bankját", vagy pedig - ahogyan a földpályázatok, illetve a dohány-kiskereskedelem esetében - az államosítás után a "haveroknak újraosztja" az ágazatot.

A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy álljon el az értékesítési szándékától, mert ez "az 50-es évek padlássöprését idéző", tisztázatlan szándékú és emberek százezreinek komoly érdeksérelmet okozó intézkedés lenne.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.