galéria megtekintése

Egymilliót kalapoztak össze a földmutyit meghiúsító gazdának

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 26. számában
jelent meg.

4 komment


Rab László
Népszabadság

A Kúriához fordul jogorvoslatért az a kajászói gazda, akit 1,3 millió forintra büntetett a bíróság az állam földjének jogszerűtlen használatáért. A Böcsödi Gergely mögött álló Fejér Szövetség képviselői gyűjtést kezdeményeztek azért, hogy a gazda ki tudja fizetni a megítélt összeget, eddig már tekintélyes összeg, 1,1 millió forint jött jött össze.

A szövetséget az háborította fel, hogy a pályázati titkosság árnyékába bújó Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) nem csak azzal tette földönfutóvá a gazdákat, hogy kigolyózta őket, egy lázadót most jól meg is fizettet a napraforgóvetéssel „megrongált” több hektár miatt.

Böcsödi Gergely 2013 áprilisában úgy tiltakozott a földhaszonbérleti pályázatok igazságtalanságai ellen, hogy faluja határában egy 64 hektáros tábla egy részén illegálisan vetett napraforgót. Ezzel hívta fel az illetékesek figyelmét arra, hogy az NFA mintegy kétezer aranykoronával több földet adott bérbe a lehetséges hatezernél egy nem helybéli vállalkozónak. Az NFA több mint ötmillió forintos „károkozás” miatt perelte be a 31 éves gazdát, a bíróság végül azonban 1 millió 324 ezer forintban állapította meg a büntetést.

Böcsödi Gergelyt 1,3 millió forintra büntették
Böcsödi Gergelyt 1,3 millió forintra büntették
Kurucz Árpád / Népszabadság/archív

 

„Böcsödi Gergelynek nem volt joga ahhoz, hogy ily módon hívja fel a figyelmet a törvénytelenségre – fogalmazott ítéletében a Székesfehérvári Járásbíróság –, a pályáztatás körülményeinek vizsgálatában sem az első-, sem a másodfokú bíróság nem érezte magát illetékesnek.” Az 1,3 millió forintos büntetés annak az őrző-védő cégnek a költsége, amelyet az NFA fizetett ki a föld „védelméért” az engedetlenségi vetés után. Az igazságszolgáltatás fórumai szerint a gazdának a sérelme ellenére sem volt joga ahhoz, hogy bemenjen a földre.

Merthogy megvolt a lehetősége békés tüntetés szervezésére, rendelkezésére álltak más jogi eszközök is, magatartását a polgári jogi szabályok szerint kellett megítélni, s a tulajdonost, az államot kár érte. A Kajászói Gazdatanács tagjai – közéjük tartozik Böcsödi Gergely is – minderről úgy vélekednek, hogy ez csupán elméleti konstrukció, hiszen bármilyen fórumhoz fordultak panaszukkal, nem fogadták őket.

Böcsödi Gergely szerint a bíróság nem vette figyelembe azt sem, hogy voltaképp az ő akciója is hozzájárult ahhoz, hogy helyreálljon a jogállami rend. Szerinte az NFA 2013-ban azzal ismerte el a pályázat körüli jogsértést, hogy a vitatott 64 hektárra vonatkozó eredményt visszavonta, és új pályázatot írt ki. Arra persze a fiatal gazda nem jelentkezhetett, merthogy addigra már perben állt az állammal.

Kizárták, így aztán érvényes lett az a megállapítás, amelyet egy fehérvári NFA-hivatalnok mondott neki korábban: semmi köze sincs a földhöz. Az is érdekes, hogy a szabálytalanul pályázó nyertest viszont meghagyták a hatezer hektáros bérletben, és úgy ügyködhet tovább, mintha mi sem történt volna.

– A törvénytelenség megszűnt – felelte érdeklődésünkre a Kúriához forduló Böcsödi Gergely. – Közel másfél millió forintot fizethetek ezért. A kormány évekkel ezelőtt azt ígérte, földhöz juttatja a fiatal gazdákat. A föld végül másé lett, engem megbírságoltak. De nem adom fel, bízom benne, hogy végül győz az igazság.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.