galéria megtekintése

Országos blokáddal fenyegetnek az útdíj miatt

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 03. számában
jelent meg.


Boda András
Népszabadság

Az új útdíjfizetési szisztéma miatt civilek tüntetésre készülnek, az ellenzék alkotmánybírósági normakontrollt kezdeményezne és hatástanulmányokat követel. Közben az állami apparátus több-kevesebb sikerrel próbálja el- és megmagyarázni a megreformált matricarendszert.

– Ultimátumot adtunk a kormánynak. Ha február végéig nem vonja vissza az útdíj kiterjesztéséről szóló rendeletet, akkor országos demonstrációt hirdetünk. Március elsején valamennyi sztrádán tüntetünk, blokádot szervezünk – mondta lapunknak Büki Zoltán, aki társaival egy december végi civil megmozduláson már tiltakozott a sztrádák fővárosi bevezetői szakaszainak és az elkerülők díjasítása miatt.

Péntek délig 50 ezer autós váltott megyei matricát
Péntek délig 50 ezer autós váltott megyei matricát
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Akkor – miként arról beszámoltunk – egyfajta figyelmeztetésként egy percre lezárták az M1-es és az M7-es autópálya közös, budaörsi szakaszát a Balaton felé vezető irányban. Büki Zoltán akkor azt mondta, januárban folytatják a tüntetést, ha a kormány nem vonja vissza a rendeletet. A demonstráció majd két hónapos halasztását azzal indokolta lapunknak: egyfelől türelmi időt biztosítanak a kormánynak, hogy belássa súlyos tévedését, másfelől nekik is hetekre van szükségük az országos demonstráció megszervezéséhez.

 

Míg a civilek ultimátummal és blokáddal küzdenének az útdíj kiterjesztése ellen, addig az LMP az Alkotmánybíróságtól remél segítséget. Az LMP szerint az útdíjról szóló rendelet sérti a jogbiztonságot, mert rendkívül rövid felkészülési időt hagy. Közölték: megkeresik a másik két ellenzéki frakciót, mert az alkotmánybírósági normakontroll kezdeményezéséhez a képviselők egynegyedének támogatása szükséges.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke és Keresztes László Lóránt, a párt közlekedéspolitikai szakszóvivője hangsúlyozta: az elkerülő utak fizetőssé tétele nem csupán újabb sarc, amellyel a kormány pénzt hajt be az emberektől, hanem rossz intézkedés, amelynek következtében az egész országban romlanak a közlekedés feltételei. Mindeközben Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője, az EP közlekedési és turisztikai bizottságának alelnöke – aki „fájdalmasan cinikusnak” nevezte az Orbán-kormány propagandáját, amely az új díjfizetési rendszert költségcsökkentésnek próbálja beállítani – a nemzeti fejlesztési miniszterhez és a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatójához fordult.

Decemberben az M1-es és az M7-es közös szakaszának a lezárásával a civilek már tiltakoztak az útdíj ellen
Decemberben az M1-es és az M7-es közös szakaszának a lezárásával már tüntettek az útdíj ellen
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Egyebek mellett arra vár választ tőlük: milyen konkrét hatástanulmányok és számítások készültek az új díjstruktúrával kapcsolatban, s készült-e felmérés arról, hogy az egyes szakaszok „újbóli megsarcolása” milyen konkrét hatással lesz a vasúti utasforgalomra, a közúti fuvarozásra, valamint áttételesen a turisztikai szektorra. A Demokratikus Koalíció a Fővárosi Közgyűlés következő ülésén kezdeményezi, hogy a főváros szólítsa fel a kormányt az útdíj megszüntetésére.

Matricás magyarázatok

Azt, hogy az útdíjrendelet előkészítetlensége és az új szabályok túlságosan gyors bevezetése miatti bírálatok egyáltalán nem alaptalanok, jelzi az is: a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. honlapján – nyilvánvalóan a közlekedők egymást érő megkeresései, panaszai miatt – folyamatosan frissíteni kell a „kérdések-válaszok” rovatot.

Azt, hogy az autósokat milyen mértékben sikerült megkeverni a sebtében bevezetett megyei matricák rossz kommunikációjával, pontosan mutatja: még azt is utólag kell megmagyaráznia a cégnek, hogy a tíznapos, a havi és az éves matrica továbbra is megmarad, azok változatlanul érvényesek, használhatók, de aki úgy dönt, ezek helyett választhatja már a megyei bérletet is. Itt érdemes megemlíteni: a Kormany.hu oldalon közzétett silány, félreérthető térképek és az azokon elhelyezett pontatlan „jelmagyarázatok” miatt ellentmondásos volt, hogy a megyehatároknál meddig érvényes egy-egy megyei matrica.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. úgy pontosított: az adott megyében az utolsó lehajtó után már rendelkezni kell a következő, szomszédos megyei e-matricával is, hiszen a megyehatárig már nincs további lehetőség a díjköteles szakasz elhagyására. A szolgáltató tájékoztatása szerint a viszonteladó partnerekkel együtt péntek déli 12 óráig mintegy 82 ezer e-matricát értékesítettek, csaknem 50 ezer autós váltott már megyei matricát. (B. A.)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.