galéria megtekintése

BKV: Ismét hiányzik 15 milliárd

2 komment


Szalai Anna

Legfeljebb uniós forrásból indíthat fejlesztéseket Budapest jövőre. A kormány egyelőre nem váltotta be a BKV támogatására tett ígéretét. A főváros pedig képtelen kigazdálkodni a hiányzó 15 milliárdot. A fővárosi cégek többsége ugyanis osztalékfizetőből maga is támogatáskérővé vált. 

– Elszámoltam magam egy héttel ezelőtt: 500 milliárd forint helyett legfeljebb 300-400 milliárd forint jut Budapestnek a jelenlegi uniós pénzügyi ciklusban – ismerte el Tarlós István főpolgármester a Corvinus Egyetemen tartott csütörtöki előadásában. A várt uniós támogatás csaknem felét – 125 milliárdot – a 3-as metró infrastruktúrájának felújítására költenék, a fennmaradó forrásokból villamospályát építenének Újpalotáig, meghosszabbítanák a 17-es villamos vonalát az esztergomi vasútig, az 1-es villamosét pedig Kelenföldig.

A közösségi közlekedés működőképességének biztosításához állami szerepvállalásra lenne szükség
A közösségi közlekedés működőképességének biztosításához állami szerepvállalásra lenne szükség
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Az IKOP-ból (Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program) nyert 4,5 milliárdból valósítaná meg a főváros a 4-es metró hiányzó elemeit, míg 4-5 milliárdot költenének a Duna-partok rendezésére, 3,7 milliárdot több forgalmas aluljáró – például Deák tér, Astoria, Árpád híd, Nagyvárad tér – felújítására, valamint 2 milliárdot 8-10 fővárosi őrzött parkoló kialakítására. Ezenfelül Tarlós István megemlítette az Állatkert bővítését, amire 25 milliárdot kaptak. Az árvízvédelem 50 milliárdba kerülne.

 

A főpolgármester a hajléktalanoktól a csillaghegyi öblözet védelmén és a barnamezős beruházásokon átívelő előadásában tőle szokatlan módon arra is kitért, hogy Budapesten termelik meg a GDP 38 százalékát, és itt fizetik be a legtöbb adót, így a főváros a költségvetés nettó befizetője, miközben az elvárhatónál jóval kevesebb csorog ebből vissza.

A felhorgadás hátterében vélhetőleg a jövő heti közgyűlésre készült költségvetési tervezet húzódhat. Az előterjesztés szerint a főváros az idén sem kap egyetlen fillér extratámogatást a közösségi közlekedés működtetésére. Holott Tarlós István január közepén még azt mondta a Népszabadságnak, határozott ígérettel bír arra, hogy a kormány a költségvetés-készítés idejére megoldja a BKV finanszírozást, illetve az 53 milliárdos adósságállomány törlesztését.

A tervezetben azonban ennek semmi nyoma, miközben a városvezetés nem tagadja, hogy „a közösségi közlekedés működési hiánya saját forrásból megoldhatatlan".

A cég büdzséjén 15 milliárdos lyuk tátong. Ennyit a városvezetés szerint képtelenség kigazdálkodni az egyéb ágazatok 98 milliárdos működési kiadásainak csökkentéséből.

Mínuszos költségvetés viszont nem készíthető, így nemes egyszerűséggel ennyivel alultervezték a közösségi közlekedés kiadásait. Egyelőre nincs válasz arra sem, hogy a cég miből fedezi a korábbi adósságok idén lejáró 52,3 milliárd forintos részletét. Az átütemezéshez is állami kezességvállalásra lesz szükség. Ezt egyébként kockázatként említik. A tervezet szerint a közösségi közlekedés működőképességének biztosításához fokozott állami szerepvállalásra lenne szükség.

"Elszámoltam magam"
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Ráadásul a 4-es metró uniós támogatási szerződési határidejéből kifutó projektelemeit – M1-M7-es csomópont, a kelenföldi buszpályaudvar és a P+R parkolók – akár 42 milliárdos számláját teljes egészében a fővárosnak kellene állnia. (Tarlós a Corvinuson 4-5 milliárdot említett.) További kockázat az évek óta húzódó metróperek sokmilliárdos, a költségvetésben nem számszerűsített kockázata. (Ráadásul más perek is vannak.)

Mindezek fényében aligha meglepő, hogy a főváros az idén egyetlen új beruházást sem indítana.

S nemcsak ez az ág húzza az önkormányzatot. A költségvetési tervezés többé nem a működési többletek szabad felhasználásáról, hanem a működési és felhalmozási hiányok kezeléséről szól – ismeri el a városvezetés. Immáron azt sem tagadják, hogy a fővárosi gazdálkodás mérete jelentősen csökkent. A főösszeg a Demszky-korszak 580 milliárdjáról 324 milliárdra olvadt le az idén.

Az állam az intézményhálózattal együtt a forrásokat is elvonta, viszont a településüzemeltetést ellátó önkormányzati vállalatok számos új feladatot kaptak, a rezsicsökkentés semlegesítésére pedig nincs fedezetük. A cégek többsége immáron nem osztalékot fizet, hanem évről évre növekvő önkormányzati támogatást kér.

A városvezetés nem titkoltan jelentős költségvetési kockázatként kezeli az M3-es metróvonal járműfelújításhoz szükséges 60 milliárd forintos hitelét: kezdve azzal, hogy akad-e egyáltalán hitelező pénzintézet, illetve az állam hozzájárul-e az ügylethez.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.