Bíróságra megy a "floridázók" miatt tüntető ellenzéki

A rendőrség egy politikai flashmob miatt figyelmeztetésben részesítette Káposznyák Istvánt, az Együtt-PM szövetség egyik debreceni választókerületi elnökét. A politikus nem ismeri el a szabálysértést, s kéri, hogy ügyét bíróság tárgyalja meg.

A bíróságon folytatódik Káposznyák Istvánnak, az Együtt-PM szövetség egyik debreceni választókerületi elnökének szabálysértési ügye - értesült a vagy.hu. Káposznyák Istvánt a rendőrség "gyülekezési joggal visszaélés szabálysértés elkövetése miatt" figyelmeztetésben részesítette, a politikus azonban írásos kifogást nyújtott be a figyelmeztetés ellen. A napokban azt kérte: ügyét bíróság tárgyalja meg, mert nem ismeri el a szabálysértés elkövetését.

A debreceni online újság beszámolója szerint másfél hónapja flashmobot tartottak az Együtt-PM aktivistái a debreceni városháza előtt, hogy nekivetkőzős, felfújható alligátoros akciójukkal azt jelezzék: nem elégítik ki őket a városvezetők "floridázása" ügyében elhangzott hivatalos magyarázkodások. Egy nappal később a rendőrség gyülekezési joggal visszaélés szabálysértésének elkövetése miatt kezdeményezett eljárást a flashmobot a rendőrségen bejelentő Káposznyák István ellen.

Káposznyák nem ismerte el a szabálysértés elkövetését, mivel „a rövid időre összegyűlő és véleményt nyilvánító gyülekezésről (flashmob) szóló bejelentést a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően tette”. A politikust figyelmeztetésben részesítették, s ennek kapcsán a vagy.hu levonta a következtetést: a debreceni "floridázók" országos felháborodást kiváltó útja kapcsán egyetlen személy fog a bíróság előtt állni. Az, aki tiltakozott emiatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.