Kiszáradt és meghalt a beteg, bíróságon a gondozók

Hatósági engedély nélkül működött Debrecenben az a tizennégy férőhelyes utógondozó szociális otthon, ahonnan a gondatlan ellátás miatt kórházba került, s ott hat nappal később meghalt egy idős férfi. Kiderült: a beteg embert az ápolók többször lekötözték és lenyugtatózták, hogy „problémamentes” legyen. 

Egy hatósági engedély nélkül működtetett debreceni bentlakásos szociális otthonban nem kellőképpen gondoskodtak egy 79 éves férfiről, aki ennek következtében elhunyt. Az otthon dolgozói közül négyen kerültek a vádlottak padjára, közülük a 62 éves első rendű vádlott, és a 37 éves másodrendű vádlott büntetőpere – másodfokon – ma kezdődött meg a Debreceni Törvényszéken. 

A tényállásról Tatár Tímea, a törvényszék sajtószóvivője elmondta: dr. H. Marianna és társa hatósági engedély nélkül működtetett bentlakásos szociális otthonában utóápolásra szoruló beteg, idős emberek 24 órás gondozását vállalták. Az ingatlanban 14 személyről gondoskodtak, a feladatokat dr. H. Marianna mellett négy szakképzett segédápoló, szakápoló, szociális gondozó látta el.

Az említett 79 éves beteg férfi 2011-ben került be az otthonba, ahol 100 ezer forintért vállalták a teljes körű gondozását és ellátását. Ám az idős ember általános egészségi állapota néhány hét után egyre rosszabb lett, romlottak mentális képességei, tolószékbe került. Több alkalommal lekötözték, s gyógyszerekkel nyugtatták le, hogy „problémamentessé" váljon.

A lenyugtatózott, kikötözött, kommunikációra képtelen, gyakran zavartan viselkedő sértett táplálására és folyadékbevitelére a gondozók nem ügyeltek kellőképpen. Alig két hónappal később a beteg véreset hányt, emiatt orvost hívtak hozzá, aki azonnal riasztotta a mentőket. A 79 éves sértettet súlyosan kiszáradt, életveszélyes állapotban vitték kórházba, de az ottani gondos ápolás ellenére hat nappal később meghalt.

Tatár Tímea hozzátette: az első- és a másodrendű vádlottak az eljárás során végig tagadták a bűncselekmény elkövetését, védekezésüket alátámasztó bizonyítékokra azonban nem derült fény a bíróságon. Az ügy harmad- és negyedrendű vádlottja ugyanakkor elismerte felelősségét. Az ő vallomásukból derült ki, hogy a sértettnél nem vezettek folyadék-nyilvántartást, csak megbecsülték, mennyit ihatott.

Az elsőfokú bíróság tavaly bűnösnek mondta ki halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében a négy vádlottat. Az ügy elsőrendű vádlottja, dr. H. Marianna másfél év fogházbüntetést kapott három év próbaidőre felfüggesztve, a bíróság 3 évre a foglalkozása gyakorlásától is eltiltotta. A másodrendű vádlottat egy év két hónap felfüggesztett fogházra ítélték, míg a harmadrendű vádlott hat hónap, a negyedrendű egy év felfüggesztett fogházbüntetést kapott.

Az ügy azért került másodfokra a Debreceni Törvényszékre, mert az elsőfokú ítélet ellen az ügyész súlyosításért, az első- és másodrendű vádlott és védőik pedig felmentésért fellebbeztek. A másik két vádlott tudomásul vette az ítéletet.

Az első nyilvános ülésen Kovács Péter tanácsvezető bíró közölte: az eljárás tárgyalásként folytatódik tovább, mert az ügyben született orvosszakértői vélemény ellentmondásban áll azzal, amit az orvosszakértők a bíróság előtt szóban elmondtak. A bíró azt a döntést hozta, hogy írásban fölkéri a szakértőket az álláspontjuk pontosítására, így a tárgyalás április 14-én folytatódik.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.