Birodalmi sasos emlékmű: napi 3,5 millióért őrzik, L. Simonnak kellett volna avatni

A német megszállás áldozatainak Szabadság téri emlékművét, melyet a tiltakozók birodalmi-sasos szoborként emlegetnek, napi 3-5 millió forintért őrzi a rendőrség. A Blikk szerint L. Simon Lászlóra testálták volna az avatási feladatot, de ő állítólag nemet mondott.
A Blikk információi szerint a Szabadság téri birodalmi-sasos emlékművet mintegy ötven készenléti rendőr őrzi, emellett hétfőn további több tucat rohamrendőr speciális védőöltözetben várt bevetésre. Megfigyeltek még egy mozgó rendőrségi kommunikációs központot, valamint plusz térfigyelő kamerákat is. A felsorakoztatott technikát és a rendőrök létszámát figyelembe véve, 3 ezer forintos rezsiórabérrel számolva ez napi 3-5 millió forint kiadást jelent a rendőrségnek. Velük szemben pár tucat demonstráló sorakozott fel.

– Lehetnek itt akármeddig a zsaruk, egyszer úgyis elmennek, és akkor nem marad helyén a szobor – mondta el az egyik vehemensebb tüntető, bár egyelőre a többség csendben demonstrált.

 

A Blikk forrás nélkül közli azt az információt is, hogy a kabinet hétfőn akarta megtartani az átadási ünnepélyt. L. Simon László miniszterelnökségi államtitkárnak kellett volna felavatni a szobrot, miután vasárnap hajnali egykor több tucat rohamrendőr kíséretében helyére került az emlékmű. Az utolsó pillanatban L. Simon ellenállása miatt változott a program. A lap kereste L. Simont is, igaz-e a hír, de az elküldött kérdésekre eddig nem válaszolt.

Délután Lázár János kancelláriaminiszter bejelentette: nem lesz avatóünnepség. – A kormány nem ünnepel, hanem tiszteletben tartja az elmúlt néhány hét társadalmi vitáit, megszólalásait, az emlékművet sérelmezők fájdalmát, „félreértéseit", és így nem lesz avatóünnepsége a budapesti Szabadság téri emlékműnek – közölte Lázár. A miniszter azt is elismerte, hogy lehet, voltak egyeztetési hibák adott esetben, amelyek beárnyékolhatták a döntések meghozatalát.

 

– A német megszállás áldozatainak emlékműve arra hivatott, hogy kifejezze azt a fájdalmat és megpróbáltatást, amelyet szabadsága elvesztése miatt a magyar nemzet érzett – írta Orbán Viktor. A kormányfő szerint amikor helyére emelték az alkotást, a kormány eleget tett kötelességének.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.