Bilincsbe verve vitték el a gimnazistákat

A sajókazai Dr. Ámbédkar iskola épületét csütörtökön délután 8-10 rendőr vette körül, négy 14-16 éves fiatalkorút (3 lányt és egy fiút) bilincsbe verve vittek el.

Az esetről az iskolát fenntartó Dzsáj Bhím (Segítő Kéz) buddhista közösség vezetője, Orsós János számolt be az index.hu-n. Orsós szerint a fiatalokat a rendőrség a múlt héten már kihallgatta, miután két lány egy fiú miatt összekapott. A mostani előállításnak, mint mondta, semmilyen tudható alapja nincs, a kényszerintézkedést pedig teljesen érthetetlennek nevezte.

Orsós elmondta, hogy az épületet körbekerítették a rendőrök, majd bementek az épületbe, ahol a tanárok füle hallatára cigányozni kezdtek. Orsós az iskola igazgatójával, Derdák Tiborral a gyerekek után ment a helyi rendőrőrsre, ahol "Na, megjött a Dzsáj Bhím! Takarodjanak innen!" – felkiáltással fogadták őket. Végül csak Derdáknak engedték meg, hogy maradjon, miután közölte, hogy igazgatóként felelős a gyerekekért, de Orsóst és a cigány önkormányzat vezetőjét kidobták.

Az Index szerette volna megtudni, mi indokolta az indokolatlanul erélyesnek tűnő rendőri fellépést, illetve hogy mi a megyei főkapitányság álláspontja a cigányozással kapcsolatban. A rendőrség nem válaszolt.

Kiadtak viszont egy hírt, amelyben a megyei rendőrség egy közleményben tudatta: csoportosan elkövetett garázdasággal és személyi szabadság korlátozásával gyanúsít a rendőrség négy fiatalkorút, három lányt és egy fiút. Négy fiatal a sajókazai iskolában inzultált egy 17 éves lányt, a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki őket; tettüket beismerték, panasszal a rendőri intézkedéssel szemben nem éltek. A Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Dobi Tamás elmondta, hogy "a fiatalokat nem vették őrizetbe" (forrás: MTI). Arról, hogy pontosan mi állhat a háttérben, erlauer blogjában lehet olvasni.

Orsós arra gyanakszik, hogy a rendőrök valójában a népszámlálási nyomozás sajtóvisszhangja miatt próbálnak bosszút állni. A rendőrség a két sajókazai romatelepen a romák vallási hovatartozására vonatkozó népszámlálási kérdésre adott válaszok nyomozati felhasználásához gyűjtött hozzájárulásokat. Az adatokat azonban a cenzust lebonyolító KSH, ha tehetné, sem tudná kiadni, azok ugyanis nem névhez kötöttek.

Öntudatosabbak, szervezettebbek

Az elhúzódó konfliktus hátterében az áll, hogy a buddhista közösség missziós munkája eredményeképpen a helyi romák öntudatosabban, szervezettebben képviselik a jogaikat és az érdekeiket, írja az Index, ami sérti az évtizedek alatt kialakult status quót, és erős többségi ellenállásba ütközik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.