Bezár a súlyos mozgáskorlátozott gyerekek középiskolája

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) hétfőn közleményben tudatta: elfogadhatatlannak tartja, hogy a fővárosi önkormányzat a 2013–2014-es tanévtől már nem indít új szakközépiskolai évfolyamot a legsúlyosabb mozgássérült diákok mexikói úti mozgásjavító iskolájában, és a meglévő három évfolyamot is meg akarja szüntetni.

A szervezet elnöke levélben kéri Tarlós István főpolgármestert és Balog Zoltán emberi erőforrás minisztert, hogy tegyék lehetővé, hogy az integrált oktatásra nem alkalmas tanulók hazánk legkorszerűbb, nemzetközileg is elismert speciális iskolájában folytathassák tanulmányaikat.

A Mozgásjavító Általános Iskola, Szakközépiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Diákotthon – közismert nevén a mexikói úti mozgásjavító – az országban egyedülálló módon korszerű oktatást, terápiákat, mozgásfejlesztést, egészségügyi ellátást és gondozást biztosít a legsúlyosabb mozgássérült gyermekek részére, mindezt a legfelkészültebb szakemberekkel.

A szakközépiskola 2009-ben indult el egy 3,5 milliárd forintos fejlesztést követően, melynek nagy részét a főváros állta. Jelenleg három évfolyamon mintegy 30 súlyosan mozgássérült diák tanul, akik többsége nem képes önálló életvitelre megfelelő segítő háttér nélkül, és nem alkalmas integrált oktatásra.

A diákok nem egy konkrét szakmát tanulnak meg, hanem – speciális mozgás- és személyiségfejlesztés mellett – az általános kompetenciáikat erősítik, ami lehetővé teszi, hogy középiskola után több, piacképes szakmát is kitanulhassanak, és ezáltal sikeresen elhelyezkedhessenek a munkaerőpiacon. Pénzügyi és vállalkozási ismereteket, idegen nyelveket tanulnak, emellett fogyatékosügyi és civil érdekvédelmi ismereteket is elsajátítanak.

Van saját, jól felszerelt uszodájuk, akadálymentes tankonyhájuk és mini ábécéjük, a tornaterem mellett több tornaszobában folyik a speciális mozgásfejlesztés, és a szakorvosok is házhoz jönnek. A bentlakók egy korszerű, mindennel ellátott, 10 apartmanból álló diákotthonban lakhatnak, ahol jelentős létszámú szakszemélyzet segíti őket a mindennapokban. A „mozgásjavítós” diákok a kompetenciaméréseken rendre jól szerepelnek, előfordul, hogy az iskolába két-háromszoros a túljelentkezés.

"Úgy tűnik azonban, hogy a fenntartó fővárost nem érdeklik az eredmények és nem hajlandó tudomásul venni, hogy az integrált oktatás mellett a középfokú oktatásban is szükség van speciális, úgynevezett „sérülés-specifikus” iskolákra. A 2013-as évfolyam elindításához csupán egy tantermet kéne kialakítani és berendezni, az önkormányzat azonban ezt nem hajlandó fedezni és a már meglévő évfolyamokat is meg akarja szüntetni" – olvasható a szervezet hétfői közleményében.

A MEOSZ közlése szerint a szülőknek két másik szakközépiskolát javasolnak, ahol a gyermekek kizárólag informatikát tanulhatnának.

"Ráadásul sem a Petrik Lajos, sem a Neumann János szakközépiskola nem alkalmas nagyobb létszámú, súlyosan mozgássérült diák befogadására, ez utóbbiban még az akadálymentesítés is rosszul és csak részlegesen van megoldva" – emelte ki a szövetség, mely hozzátette, a középiskola nem külön épületben működik, hanem az általános iskolával közösen, így a döntéssel az önkormányzat működési költséget nem spórol, miközben kihasználatlanul hagy egy 3,5 milliárdos fejlesztést.

A MEOSZ és a szülők arra kérik a főpolgármestert, hogy ne dobja szemétbe az elmúlt évek beruházásait és pedagógiai fejlesztési munkáját, amellyel egy európai színvonalú iskola jött létre. A szervezet bízik abban, hogy a főpolgármester és a miniszter gyors lépéseket tesz annak érdekében, hogy az érintett diákok a februári határidőig jelentkezni tudjanak a mozgásjavító szakközépiskolába.

A fővárosi önkormányzat erre reagálva közölte: az intézmény igazgatója 2009-ben saját kezdeményezésére kapott lehetőséget egy nyelvi előkészítős szakközépiskolai osztály indítására a 2010-2011-es tanévre. A fenntartó önkormányzatnak a szakmai létszámot kellett biztosítania, az infrastruktúra és a tárgyi feltételek megteremtése azonban az igazgató felelőssége. A közlemény szerint utóbbi két évre volt adott, a képzés egészére nem. Az intézmény nettó 190 millió forintban határozta meg a teljes felújítás költségét és további 22 millió forintban a kapcsolódó eszközigényt. 

Kitértek arra is, hogy a szakképzési törvény alapján a szakképzési feladatellátás Térségi Integrált Szakképzési Központok (TISZK) keretein belül lehetséges.

A közlemény szerint mindezek figyelembevételével valóban nem engedélyezték az intézménynek a 2013-2014-es tanévre a szakközépiskolai osztály indítását, a korábban indított osztályok pedig a tervek szerint kifutó rendszerben szűnnének meg. Hozzátették: jelenleg a szakközépiskola három évfolyamon egy-egy osztállyal működik, 10, 10 és 7 fős létszámmal.

Az önkormányzat hangsúlyozta: a speciális nevelési igényeket kielégítő intézmény az elmúlt időszakban és jelenleg is kiemelt támogatásokat élvez. Ismertették azt is, hogy a szakközépiskolai oktatásra kijelölt épület felújítása kimaradt a 2007 és 2010 között két ütemben zajló, 3,5 milliárd forintos rekonstrukciós beruházásból, így arra mintegy 212 millió forintot kellene költeni, s ezt a működtető önkormányzat nem tudja biztosítani.

Hozzátették: a főváros saját költségvetéséből jelenleg is támogatja az intézmény  fejlesztését: egy összekötő folyosót épít két épületrész között, ahol akadálymentesen, zárt helyen tudnak közlekedni a gyerekek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.