galéria megtekintése

Bevásárolhatnak a földes urak

A „legmagasabb piaci áron” adná el a kormány az állami földeket – miután körültekintő intézkedésekkel saját maga szorította le az érintett földterületek árát a minimumra. A legújabb földreform ötletét az ellenzéken kívül a kormánytól független társadalmi szervezetek is elutasítják.

Ahogyan a Napi Gazdaság kormányzati forrásokra hivatkozva megírta, az Orbán-kabinet 400 ezer hektárnyi, állami tulajdonban lévő termőföld kiárusítására készül. A hivatalos indoklás a családi kisgazdaságok földhöz juttatása és megerősítése, a valóságban azonban a konstrukciót nem nekik, hanem az elmúlt évek földpályázatain kedvezményezett helyzetbe került nagygazdáknak találták ki. A tervek szerint a földeket licittel értékesítenék, és a legmagasabb árat ajánló vevő lesz a győztes. Tíz hektár alatt várhatóan nem lesz licit, ott egyszerűsített pályázattal döntenének, ez azonban csak az említett 400 ezer hektár kis töredékét érinti majd. A javaslat a kormány keddi ülésén is szerepelt, a szünetben tartott tájékoztatón újságírói kérdésre az hangzott el, hogy erről a napirendi pontról még nem tárgyaltak.

Az állami földek eladása ellen tiltakozott az Élőlánc, de Ángyán Józsefék demonstrációját elmosta az eső
Az állami földek eladása ellen tiltakozott az Élőlánc, de Ángyán Józsefék demonstrációját elmosta az eső
Kovács Tamás / MTI

Az eddig kiszivárgott informá­ciókban hangsúlyosan szerepelt, hogy a megvásárolt földeket húsz évig nem lehet majd eladni – ez a gyakorlatban ugyanúgy árleszorító tényezőként működik, mint az, hogy az említett földek döntő többségét az Orbán-kormány az elmúlt években bérbe adta, méghozzá az Ángyán-jelentések és a kiperelt pályázati dokumentációk tanúsága szerint irányított, sokféleképpen manipulált pályázatokon.

 

A meghirdetett területek kevesebb mint egyharmada került a helyben élő családi gazdálkodókhoz, a nagyobbik hányadot olyan új földesurak vitték el, akik nem is indulhattak volna a pályázatokon, és többségük korábban nem foglalkozott földműveléssel. Így lett nagybirtokos például a kormányfő földije és barátja, Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester is. Ráadásul a jelenlegi bérlőknek elővásárlási joguk is lesz – igaz, ez csak abban az esetben érvényesül, ha a bérleti joggal rendelkező kínálja a legtöbbet. Csakhogy egy húszéves bérlettel és eladási tilalommal terhelt földért, aminek ilyenformán a hasznait, többek között az agrártámogatásokat is a bérlő kapja, mások valószínűleg nem is fognak indulni.

A lapunk által megkérdezett szakértők szerint a körültekintően kitalált rendszer a politikailag torzított eredményű földpályázatok nyerteseinek kínál soha vissza nem térő olcsó földszerzési lehetőséget, mindenki mást pedig gyakorlatilag kizár a vásárlásból.

A megbundázott földeladás ellen hétfőn a parlament előtt demonstrált az Élőlánc Magyarországért nevű szervezet, Ángyán Józsefék másokkal nem egyeztetett megmozdulását azonban elmosta a Budapestre lecsapó vihar. Az LMP tegnap közleményben tiltakozott: álláspontjuk szerint a rövid távú haszon mellett a lépés visszavonhatatlan károkat okoz, mivel a kormány az eladással lemond a legfontosabb birtokpolitikai eszközről, miközben az állami földpolitikának elsődlegesen a vidék népességmegtartó képességének javítását kellene szolgálnia. Sallai R. Benedek, a párt parlamenti képviselője lapunknak azt mondta: az eladott földek esetében az elidegenítési tilalom semmit nem ér, hiszen attól még a tényleges földhasználó bárki lehet – ha az állam bele akar szólni, hogy ki művelje a földet, akkor fent kell tartani az állami tulajdont.

Ha pedig a kormány valóban a kis gazdaságokat kívánná erősíteni, akkor először is azt kellene előírni, hogy az 50 hektárnál nagyobb birtokkal rendelkezők nem licitálhatnak és nem is pályázhatnak, ilyen kitétel azonban nem szerepel a tervekben. Szabó Rebeka, a Párbeszéd Magyarországért agrárpolitikusa arra hívta fel a figyelmet, hogy az új feltételrendszer is tele van kiskapukkal és kibúvókkal, például a helyben lakással kapcsolatban.

Az állami tulajdonban lévő föld olyan stratégiai tulajdon, amit egyáltalán nem kellene magánkézbe adni – különösen nem azoknak, akik eleve visszaélésekkel, politikai hátszéllel kerültek földbérlőként előnyös helyzetbe.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.