Betyársereg: gyomorforgató előadás a Magyar Szigeten

Az idei Magyar Sziget fesztiválon a gerilla hadviselésről tartott előadást a Betyársereg vezetője és a szervezet egyik tagja. Azt atv.hu értesülései szerint egyebek mellett arról beszéltek: "a fehér lakosságnak egy idő után elfogy a türelme, és különböző, faji alapon szerveződő önvédelmi csoportokat fognak létrehozni."

Az atv.hu cikke szerint a Szent Korona Rádió sátrában csütörtökön megrendezett beszélgetésen a Betyársereg vezetője, Tyirityán Zsolt hosszasan beszélt a gerilla hadviselésről, és saját mozgalmáról, amelyet családos embereknek nem javasol, mert oda „olyan emberek kellenek, akik valamilyen szinten az életükkel már leszámoltak." "Mert vagy börtönbe fog kerülni rövid időn belül, vagy lelövik a TEK-esek (Terrorelhárítási Központ), vagy van egy harmadik lehetőség is, akkor mi győztünk."

Tyirityán szerint a Betyárseregbe vágyó fiataloknak először is le kell számolniuk magukban a fogyasztói társadalom okozta lustasággal, hedonizmussal, fegyelmezetlenséggel és egoizmussal, majd ha ez sikerült, megnyílik az esélye, hogy „szabadságharcos vagy önfeláldozó mártír” váljon belőlük.

Dér Zsolt, a szervezet egyik tagja arról beszélt, hogy hamarosan előáll az a helyzet, melyet Vona Gábor Jobbik-elnök vázolt fel, miszerint Magyarországon hárommillió éhes nyugdíjas fog szembenézni hárommillió éhes cigánnyal. Dér szerint a fehér lakosságnak egy idő után elfogy a türelme, és különböző, faji alapon szerveződő önvédelmi csoportokat fognak létrehozni.

„Senkinek ne legyenek illúziói azzal kapcsolatban, hogy a rendőrség és a hadsereg kivel szemben fog fellépni. Ha az emberek azt fogják látni, hogy nem működnek, akkor agyon fogják verni előbb-utóbb a kertjükbe bemászó cigányokat, helyi önvédelmi csoportokat alakítanak, és máris létrejött az, amit terrorizmusnak hívunk. És erre a pintéri rendőrség is készül. Hiszen létrehozták a TEK-et, ami nem más, mint Orbán Viktornak és Pintér Sándornak a magyar gárdája, csak kicsit jobban felszerelve és nyugati támogatással”. - idézte a férfit az atv.hu.

Tyirityán ezt követően azt mondta, hogy el kell jutni oda, hogy „egy gépkarabélynak az elsütő billentyűjét valaki meg tudja húzni, esetleg akkor, hogyha egy másabb bőrszint lát”. A Betyársereg vezetője szerint a fajok háborúja zajlik, ezért el kell jutniuk egy szintre: „arra, hogy újra agresszívvá, erőszakosakká, szikárakká, mohókká, szinte fenevadakká váljunk”.

„Mikor az izraeliek ide fognak jönni Merkava harckocsikkal vagy Lopakodó bombázókkal, bennük meglesz az a morális kérdés, hogy lakóházat szétlőjön?” – tette fel a kérdést a Betyársereg-vezető azt atv.hu cikke szerint, majd a választ is megadta: „Biztos vagyok benne, hogy nem! És bennünk lesz-e annyi, hogy le merjünk lőni egy rohadt, tetves zsidót?”

Az atv.hu emlékeztetett, hogya Betyársereg a Jobbik stratégiai szövetségese.

A hvg.hu megkereste a Jobbikot, hogy megkérdezze, még mindig szövetségesének tekinti-e a Betyársereget, ám nem kapott választ.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.