Betesz Matolcsy az önkéntes nyugdíjpénztáraknak is?

Aggódik a jegybank elnöke, nehogy túl gyorsan elköltsék önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításaikat az emberek. Ezért inkább oda sem adná nekik, csak járadék formájában.

November 23-án kezdte meg a parlament egy törvénymódosítás vitáját, amely nem csekély változtatást hozhat az önkéntes nyugdíjpénztárak életében. A legfontosabb változás, hogy az önkéntes nyugdíjpénztáraknak kötelező lesz járadékot szolgáltatniuk. Innen pedig csak egy lépés, hogy bevezessék az egy összegű kifizetések tilalmát - írja az Azénpénzem blog.

A törvénymódosításban ugyan még szerepel, hogy a pénztártag - ugyanúgy mint eddig - maga döntheti el, hogy egy összegben vagy járadék formájában veszi igénybe a nyugdíjszolgáltatást. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke nemrégiben egy konferencián kifejtette: kívánatos lenne, ha megtakarításaikhoz  csak életjáradék formájában juthatnának hozzá a tagok.

Ez alapvető változást kényszerítene ki. A blog szerkesztői kiszámították, hogy 2015 első félévében a kifizetések nem egészen 4 százalékát igényelték járadékként az érintettek.

A jegybank elnöke attól tart, hogy az emberek túl gyorsan elköltik megtakarításaikat, ha egy összegben hozzájutnak.

Pontosítás

Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője cikkünk megjelenése után közleményében azt írta: az azénpénzem.hu pontatlanul idézte az alábbi mondatot:  „A jegybank igazgatója ugyanis az idén ősszel tartott pénztár-konferencián kifejtette: kívánatos lenne, ha a pénztári megtakarításokhoz csak életjáradék formájában juthatnának hozzá a tagok.” A valóságban a pénztárkonferencián Kisgergely Kornél, az MNB ügyvezető igazgatója a következő tartalmú üzenetet mondta el a téma kapcsán: A nyugdíjpénztárak a nyugdíj-előtakarékosság legrégebbi és legelterjedtebb formája. A nyugdíjszolgáltatás jelenleg több formában valósulhat meg, azonban az elérendő cél a járadékszolgáltatás súlyának erősítése, így az MNB ennek jogszabályi, illetve egyéb szabályozási formában próbálja megteremteni a hátterét. A pénztárak feladata és érdeke az lenne, hogy ösztönözzék a tagokat a járadékszolgáltatások igénybevételére az egyösszegű kifizetésekkel szemben. Az MNB tehát a járadékszolgáltatás mellett nem kívánja megszüntetni az egyösszegű kifizetések lehetőségét, ugyanakkor – a nyugdíjpénztárak eredeti céljával összhangban – minden alkalommal hangsúlyozza az előbbi lehetőség fontosságát.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.