galéria megtekintése

Betelt a pohár: Bálna-bérlő perli a fővárost

0 komment


Szalai Anna

Újabb per elé néz Bálna-ügyben a fővárosi önkormányzat. Ezúttal az egyik bérlő nyújtott be keresetet. A központot üzemeltető vagyonkezelő azóta szerződést is bontott vele. Még ez is érzékeny veszteség: a belső ellenőrzés szerint a létesítmény alig tíz százalékára találtak eddig bérlőt.

Beperelte a fővárosi önkormányzatot a Bálna egyik bérlője. A pesti Duna-parton álló multifunkcionális központ első emeletén 286 négyzetméteres helyiséget, illetve a hozzátartozó 162 négyzetméteres teraszt bérlő Adriana Kft. azután nyújtotta be keresetét a Pesti Központi Kerületi Bíróságra, hogy a Bálna hasznosításával és üzemeltetésével megbízott Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ (BFVK) Zrt. több mint 8 millió forint tőketartozás, illetve 160 ezer forintos kamathátralék megfizetését követelte a cégtől, és egyoldalú felmondással fenyegette meg a harcművészeti stúdió megnyitását tervező vállalkozást. A keresetet augusztus első napján iktatták a bíróságon, alig egy héttel később a BFVK felmondott az Adriana Kft.-nek, és megtiltott bárminemű munkát a bérleményben.<

Nem tolonganak a látogatók
Nem tolonganak a látogatók
Banczik Róbert / Népszabadság

– Eredetileg a megújult Lukács Fürdőben nyitottuk volna meg a különböző harcművészeti ágakat befogadó stúdiónkat, de egy évi tárgyalás után sem sikerült szerződést kötnünk. Ekkor értesültünk a BFVK felhívásáról, amelyben a Bálnába kerestek bérlőket. Az utolsó napon adtuk be a pályázatunkat, és nyertünk – idézi fel a kezdeteket Kojics Adrienne, az Adriana Kft. egyik tulajdonosa.

 

Az Adriana Kft. tavaly novemberben kötött bérleti szerződést a Fővám téri épület első emeleti bérleményére, illetve a hozzá tartozó belső teraszra. A kontraktus értelmében a bérleményt legkésőbb a szerződést követő 5. napon ún. „dobozkész" állapotban kellett volna megkapniuk, de a helyiség műszaki átvétele után sorra derültek ki a hibák, a terasz hivatalos átadása pedig mind a mai napig nem történt meg.

A terem már többször beázott, töredezik, mállik a beton, a központi légtechnikai berendezés folyton elromlik, a szomszédos helyiségben lévő gépház gyakorlatilag „rázza" az egész épületet, mert a berendezést egyszerűen lecsavarozták a padlóra. Az oromfalon előtétfal helyett 8 méter magas életveszélyes gipszkarton vakolat épült, amely mozgott és repedezett, a lapok egy esetleges beázáskor dominó módjára omolhattak volna a stúdióban tartózkodókra, ami a nagy súly miatt súlyos sérüléseket is okozhatott volna.

A cégvezetők mindezeket jelezték a BFVK-nak, ám elutasításba ütköztek, miközben egyre érkeztek a számlák, amelyek többsége nem felelt meg a törvényi előírásoknak, illetve a szerződésben foglaltaknak, így azok javítását kérték. A BFVK idén májusban küldte el első felmondással fenyegető levelét, de a szerződést végül a kereset benyújtása után augusztusban mondta fel egyoldalúan. Az Adriana ennek ellenére megnyitóra készül a hétvégén.

– A központ beindítása teljes kudarcot vallott, a mai napig alig jönnek látogatók az épületbe, holott a BFVK súlyos pénzeket szed marketing célokra – összegez Kojics Adrienne.

A BFVK Népszabadságnak küldött válaszában sikerként értékeli, hogy a Bálna egyáltalán megnyílhatott. Nagyunyomi-Sényi Gábor szerint a központ megfelelő hasznosítási stratégiával rendelkezik és a főváros meghatározó közösségi színterévé válhat. A bérlői pályázatokat nem állították le, de a rövid távú hasznosításra helyezték át a hangsúlyt. A Bálna telítettsége szerintük lassan átlépi a 70 százalékot. Az utolsó 1658 négyzetméter pályáztatása most folyik.

Meglepő. Az önkormányzat belső ellenőrei által készített jelentésből kiderül, hogy a két önkormányzati cég – a Csarnok és Piac Igazgatóság, illetve a Budapesti Történeti Múzeum – által elfoglalt 3000 négyzetméteren felül a terület alig 9,32 százalékára sikerült piaci bérlőt találni egy év alatt. Ráadásul a Bálna éves üzemeltetési tervvel sem rendelkezik. Így azt javasolták, hogy egy külsős önálló céget bízzanak meg a Bálna üzemeltetésével.

A BFVK úgy véli, hogy mindent megtett a Bálna ismertségének növelésére. Több marketingkampányt indítottak – beleértve plakátokat, BKV-jármű hirdetéseket és más médiumokat is –, illetve nagy közönséget vonzó rendezvényeket tartottak. Egy gyakorlatilag használhatatlan állapotú épületet vettek át, de a tavalyi megnyitóra az összes műszaki hibát kijavították. Az Adriana Kft.-nek pedig azért mondtak fel, mert a bérleti szerződésben foglalt fizetési kötelezettségeinek többszöri felszólítás ellenére sem tettek eleget.

A BFVK számítása szerint a Bálna bérlői összesen 30,5 millió forint tartozást halmoztak fel eddig, amelyek jelentős részét átütemezték. Akikkel nem sikerült megállapodniuk, azokon polgári peres eljárás keretében hajtják be a pénzt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.