Besokallt a székesfehérvári polgármester

Warvasovszky Tihamér a jövőben nem kíván pártszínekben politizálni az Országgyűlésben, s nem az MSZP jelöltjeként indul a 2010-es választásokon.

"Sajnos, az elmúlt időszak eseményei megerősítettek abban az elhatározásomban, hogy a jövőben nem kívánok pártszínekben politizálni az Országgyűlésben. Ezért nem vállaltam az MSZP megyei listáján a jelölést sem" - fogalmazott közleményében az Országgyűlés MSZP frakciójának tagja.

"(...) jövőre, az országgyűlési választásokon nem az MSZP képviselőjelöltjeként kívánok indulni" - jelentette ki közleményében a politikus. Mint írta, a parlamentben sem a pártokat képviselte, számára mindig a város és az ott élő emberek voltak a legfontosabbak. "A jövőben továbbra is számítok a baloldali szavazókra és a város valamennyi polgárára" - írta.

A november 30-án elfogadott 2010-es költségvetésre a szocialisták közül egyedül Warvasovszky Tihamér szavazott nemmel. Döntését indokolva akkor elmondta, azért mondott nemet a büdzsére, mert meggyőződése, hogy az nem csak az önkormányzatokra, hanem az őt megválasztó fehérváriakra is nagy terheket ró.

Horváth András, a párt Fejér megyei szövetségének elnöke reagálásában közölte:az MSZP ígéri, hogy újra olyan képviselőjelöltet fog állítani, aki teljes meggyőződéssel és az ország érdekében fogja képviselni a fehérvári embereket, valamint a baloldal és a szocialista párt által meghirdetett új programokat.

Mint mondta: a város polgármesterének egyéni döntését sajnálattal, de tudomásul veszi a párt Fejér megyei szövetsége. Megköszönik az elmúlt 12 év közös politizálását, hiszen azokat a fejlesztéseket, amelyek ez idő alatt történtek Székesfehérváron, Warvasovszky Tihamér az MSZP-vel közösen valósította meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.