Besokallt a gazdasági vezető, káosz a roma önkormányzatnál

Senki nem egyeztetett vele, az Országos Roma Önkormányzat gazdasági vezetője ezért visszavonta azokat a napirendi pontokat, amelyeknek elvileg ő az előterjesztője a szervezet mai közgyűlésén. Mire az ORÖ elnöke közölte: megszűnik a gazdasági vezető munkaviszonya.

A romák országos önkormányzata pénteken tartja közgyűlését a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán. A napirendi pontok között két gazdasági tárgyú előterjesztés szerepel: a zárszámadás (praktikusan a tavalyi költségvetési beszámoló) elfogadása és a 2015-ös költségvetés módosítása. A közgyűlési meghívó mindkét esetben Bence Gábornét, az ORÖ gazdasági vezetőjét tünteti fel előterjesztőként.

Az ORÖ pénzügyi helyzetét vizsgáló, ellenzéki képviselőkből alakult „alternatív bizottság” tagjai arra jutottak, hogy csalás készül. A közgyűlés szerintük 2014-re 700 millió forintos költségvetést hagyott jóvá, a zárszámadásban viszont 2,6 milliárd forintos kiadás szerepel. A különbség tehát 1,9 milliárd forint, márpedig ennek keletkezéséről a közgyűlésnek nincs információja. A bizottság kilátásba helyezte, hogy mindenki ellen feljelentést tesz, aki megszavazza a törvénysértőnek tartott zárszámadást.

Hegedűs István elnök (jobbról) vitatkozik az ellenzékkel
Hegedűs István elnök (jobbról) vitatkozik az ellenzékkel
Reviczky Zsolt / Népszabadság

„Az összes gazdasági jellegű napirendi pontokat azonnali hatállyal visszavonom, egyben kérem, hogy az előterjesztő tekintetében azonnal vegyék le a nevemet, mert nem adom hozzá!” – ezt már Bence Gáborné írta a képviselőknek címzett e-mailjében. A gazdasági vezető arra hivatkozott, hogy senki nem egyeztetett vele. Született egy hasonló tartalmú másik e-mail is, amit Bence Gáborné közösen jegyez Dobóvári Ildikó hivatalvezetővel.

Erre Hegedűs István, az ORÖ jelenlegi elnöke (Farkas Flórián utóda) is levelet írt a képviselőknek. A gazdasági vezető szerinte messze túllépte hatáskörét és valótlanságokat állított. Egyébként is: a tervezett napirend módosításához, egyes előterjesztések visszavonásához nincs joga.

Az ORÖ-elnök a minap lapunknak nyilatkozva méltatlannak érezte, hogy érdemben foglalkozzon a csalásra vonatkozó ellenzéki vádakkal. Ugyanakkor azt állította, hogy a zárszámadást az államkincstár készíti. Az adatok azonban még nem véglegesek, elképzelhető, hogy az erről szóló napirendi pontot nem is fogják tárgyalni a kisvárdai közgyűlésen.

Mostani e-mailjében Hegedűs István utalást sem tett az államkincstárra, ellenben megtudhattuk, hogy az előterjesztésekről folyamatosan egyeztetett a hivatalvezető-helyettessel. Küldeménye végén Hegedűs István bejelentette: Bence Gáborné gazdasági vezetői megbízása és az ORÖ hivatalánál fennálló munkaviszonya május 15-től megszűnik.

Az országos önkormányzat totális politikai és gazdasági káoszba süllyedt – kommentálta a történteket Makai István (Roma Polgári Tömörülés), az alternatív vizsgálóbizottság tagja. A baj szerinte annál is sokkal nagyobb, mint ami kívülről látszik. Teljes gazdasági átvilágításra lenne szükség, méghozzá sürgősen – folytatta Makai István, aki elvárja, hogy ennek befejezése előtt az ORÖ ne hozzon semmiféle gazdasági döntést. Az eddig napvilágot látott gyanús pénzmozgások miatt szerinte nyilvánvaló: az elnöknek és az ORÖ vezetőségének azonnal le kell mondania.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.