Béremelés a választások előtt

Még a választások előtt odaér az a kis extrapénz a háziorvosokhoz, amire tízmilliárdot tett félre idén a kormányzat, ám még ezzel sem szűnik meg erős lemaradásuk a kórházi orvosok jövedelmeitől.

Orbán Viktor miniszterelnök tavaly több nyilvános fórumon azt ígérte: "javítanak majd a praxisalapon működő, legatyásodott háziorvosok helyzetén".

Lapunknak Selmeczi Kamill, a FAKOOSZ Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke azt mondta: még nem volt egyeztetés az összeg felosztásáról, így azt még nem tudni pontosan, mennyivel vihetnek haza többet a praxisokban dolgozók.

A tervezett emelésről egyelőre csak annyit tudni, hogy az úgynevezett kártyapénz összege emelkedik márciustól. A háziorvosi praxisok kártyapénzét a kormány az elmúlt másfél évben két alkalommal is emelte, így annak összege a korábbi 164 forintról 200 forintra változott. Erre jön márciusban az újabb többletpénz. A tízmilliárdos összegből körülbelül 30 ezer ember – köztük a háziorvos, a fogorvos, az asszisztens, egyéb szakdolgozók, valamint az ügyeleti szolgálatokon dolgozó gépkocsivezetők – bére emelkedhet valamekkora mértékben.

Selmeczi Kamill azt mondta: ugyan az Orbán-kormány kártyapénzemelése jelentős bevételnövekedést jelenthet a praxisokban, ám még ezzel együtt sem érik utol a kórházi szakorvosok havi jövedelmét, a korábbi különbség továbbra is marad. Míg az elmúlt két évben a szakorvosok összességében 110 ezer forint bérkiegészítést kaptak a kormánytól, ennek csak a harmada jutott az alapellátásban dolgozó orvosoknak. „Azaz nem tudjuk utolérni őket, miközben úgy tudni, ők az idén megint további emelést kapnak” – mondta végül Selmeczi.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.