galéria megtekintése

Belvárosi osztozkodás

Az írás a Népszabadság
2014. 06. 27. számában
jelent meg.


Szalai Anna
Népszabadság

A városüzemeltetési cég vezetője lett Rogán helyettese, és őt jelölik utódjául.

Rendkívüli testületi ülésen választották meg tegnap Szentgyörgyvölgyi Pétert Belváros-Lipótváros önkormányzatának alpolgármesterévé. A kerület városüzemeltetési cégének vezetőjét Rogán Antal polgármester ajánlotta a képviselők figyelmébe. Mint ahogy az ő javaslatára választotta a Fidesz–KDNP V. kerületi szervezete is az őszi önkormányzati választások belvárosi polgármesterjelöltjévé Szentgyörgyvölgyit. Így lett belőle előbb polgármesterjelölt a következő ciklusra, majd alpolgármester a jelenlegiben, gyors egymásutánban. Viszont meglehetősen váratlanul.

Rogán Antal váratlanul előhúzta a cilinderből Szentgyörgyvölgyi Pétert
Rogán Antal váratlanul előhúzta a cilinderből Szentgyörgyvölgyi Pétert
Facebook

Az elmúlt négy évben ugyanis Rogán nem titkoltan korábbi helyettesét és legfőbb bizalmi emberét, Puskás Andrást építgette a folytatásra. Ám őt, úgy tűnik, ki kellett „menekíteni” a Belvárosból. A távozó Puskás András közleményében Szijjártó Péter külügyminiszter-helyettes megtisztelő felkérését jelölte meg a távozás okaként. A Város Szíve blog szerint „valami nagyon bűzlik a Belvárosban”, hiszen legalább három, a belvárosi önkormányzatot érintő ügyészségi nyomozásról, illetve bírósági eljárásról lehetett hallani az elmúlt hónapokban. Egy bírósági szakaszban lévő korábbi ingatlancsalási ügy mellett nyomozás folyik hivatali visszaélés gyanúja – kenőpénz csúsztatása önkormányzati pályázaton –, valamint egy hatósági ügy miatt is. A kerületvezetés minden alkalommal felháborodottan utasította vissza a vádakat, illetve hogy a testületnek bármi köze lenne a hivatal viselt dolgaihoz.

 

Ám ezzel párhuzamosan furcsa mozgásokra lehetett felfigyelni. Elsőként – ez tavaly szeptemberben történt – Rónaszéki László jegyző távozott nagy sietősen, különösebb indoklás nélkül. Utódjául Sélley Zoltánt, a kerületi vagyonkezelő addigi vezetőjét nevezték ki, aki néhány hónappal később Amadeo Testoni márkájú cipője miatt híresült el. A törvényesség új őre az Origónak azt mondta, hogy nem ő vette a cipőt, hanem a testvérétől kapta, aki harmadáron vásárolta az egyébként 980 eurós lábbelit. A jegyző fizetése a pótlékkal együtt bruttó 433 ezer forint.

Egy hónappal később az országos rendőrfőkapitány visszavonta Kőhalmi Zsolt V. kerületi rendőrkapitány kinevezését, és a helyére Berár Ivánt, a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi szervek korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztályának addigi vezetőjét nevezte ki.

Őket követte most Puskás, akit még az országgyűlési választás idején is Rogán utódjaként emlegettek. Ő is így készült. Főnöke, a korábban főpolgármesteri, majd legújabban miniszteri székre pályázó belvárosi polgármester – továbbá a Fidesz frakcióvezetője – jobbkezeként mindent meg is tett ezért. Közös politikai terveiknek azonban vélhetőleg közös ügyeik vetettek véget. Mindketten a Pasa Parkban vettek lakást. A két vagyonbevallásban egymással párhuzamosan táguló otthonok az országgyűlési választások egyik botránykövévé váltak. S nemcsak gyors méretváltozásuk, hanem a megvásárlásukra felvett hitelek törlesztőrészleteinek okán is. Juhász Péter, az Együtt–PM képviselője szerint egyikük sem keres annyit, hogy a havi 450–750 ezer forintos részleteket tartósan abból fizethesse, és még meg is éljen valahogy.

A Puskás helyébe tolt Szentgyörgyvölgyi Péter nem a Pasa Parkban lakik. Ő a patinás belvárosi Szerb utca 9.-ben vett lakást, amelyről a Magyar Narancs kiderítette, hogy ott gyakori vendég Orbán Viktor főtanácsadója, Habony Árpád. Szerencséjére erről az ingatlanról nem kellett lemondania, nem úgy, mint a farkasgyepűi szántójáról. Két évvel ezelőtt a Blikk írta meg, hogy a belvárosi cégvezető a Nemzeti Földalapkezelő pályázatán elnyerte egy 30 hektáros szántó haszonbérleti jogát. A pályázati hirdetmény szerint Szentgyörgyvölgyi bakonybéli lakos, bár azt kissé nehéz elképzelni, hogy onnan járt volna nap mint nap belvárosi munkahelyére. Rogán kérésére le is mondott a birtokról.

Bár ezenkívül Szentgyörgyvölgyi nem sokat hallatott magáról az elmúlt ciklusban, családja – ahogy erről lapunktól függetlenül a 444.hu is írt – beágyazódott a Fideszbe. Apja, idősebb Szentgyörgyvölgyi Péter előbb kisgazda, majd fideszes parlamenti képviselő volt, jelenleg belvárosi ügyvédi irodát visz. Öccse, Szentgyörgyvölgyi Gábor két kerületi közalapítvány ellenőrző testületében is szerephez jutott, és külsős tagja a belvárosi tulajdonosi és elidegenítési bizottságnak. Az őszi önkormányzati választáson pedig a Belgrád rakpart körzetének fideszes jelöltjeként indul.

A kerületi viszonyok gyors átrendeződése sokak szerint valamiféle belharccal hozható összefüggésbe. A Belvárosból indulók gyors karrierjét ugyanis nem mindenki nézi jó szemmel a Fidesz felső köreiben. Vannak, akik szerint az sem véletlen, hogy Kandrács Csabát, a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának tavaly kinevezett tagját például – ő a karrierjét a belvárosi önkormányzat pénzügyi osztályán kezdte, majd a Nemzetgazdasági Minisztériumot is megjárta – Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter felállította a Magyar Államkincstár elnöki székéből. Pedig még a szabályozást is módosították a kinevezéséhez.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.