Belső vizsgálat a 12 milliót sikkasztó pécsi fideszes ellen

Gyimesi Gábor, a pécsi közgyűlés Jobbik frakciójának tagja lemondásra szólította fel Fodor Ibolyát, az önkormányzat fideszes képviselőjét, mivel kiderült, hogy az asszonyt 2003-ban folytatólagosan, jelentős értékre elkövetett sikkasztásért másfél év felfüggesztett börtönre ítélték.
Gyimesi az ügy kapcsán közzétett levelében úgy fogalmazott, nem lehet a közpénzek közelébe engedni azt, akit sikkasztásért jogerősen elítéltek. Hétfőn az MSZP és az LMP pécsi szervezete is sajtótájékoztatót tart az ügyben, s a kiszivárgott információk szerint a két párt is azt sürgeti, hogy amennyiben Fodor nem mond le mandátumáról, a Fidesz hívja vissza képviselőjét.

Fodor 1993-tól könyvelő volt az Axel Springer Kft.-nél, s akkori férje 1995-től a lapok terjesztésére kapott megbízást. 1998-ban a férfival, rá egy évre pedig Fodorral is szerződést bontott a kft., és – mivel munkájuk során a pénz egy részével nem tudtak elszámolni - feljelentették őket. A bíróság 2003-ban megállapította, hogy a házaspár 12 és félmilliót sikkasztott, ezért a férfit két év letöltendő szabadságvesztésre ítélték, Fodor esetében elegendőnek tartották a felfüggesztett büntetést.

Fodor sokáig nem vállalt közszereplést, aztán 2008-ban egy halálos gázolás miatt létrehozta a Kertvárosiak az Élhető Kertvárosért Egyesületet (KÉK). Bár önmagát állandóan civilként definiálta, politikai megnyilatkozásaiban a Fidesz minden lépését fenntartás nélkül ajnározta. Mindeközben civil szervezete tízmilliós nagyságrendű támogatást kapott. A kormánypártok őt indították a 2014-es önkormányzati választáson. Pécs Kertváros körzetében, meg is nyerte a választást, és bejutott a baranyai megyeszékhely képviselő-testületébe.

A szavazás tisztaságán enyhén szólva foltot ejtett, hogy Fodor mostani férje abban a körzetben volt tagja a szavazást ellenőrző bizottságnak, ahol felesége indult. Emiatt az MSZP panaszt nyújtott be, de minden szinten elutasították a párt fellebbezéseit, pedig a szocialisták elmentek az Alkotmánybíróságig. Az MSZP pécsi elnöke, a jogász végzettségű Gulyás Emil elmondta, hogy a bíróság azért nem foglalkozott beadványukkal, mert nem tudták bizonyítani, hogy Fodor és férje házastársak.

Fodor a választást követően azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a netadó okán a kormány ellen tüntető pécsieket lehazaárulózta. Ennek hatására az RTL Klub filmet forgatott Fodorról, és szembesítették őt jogerős elítélésével.

Telefonon hívtuk Fodort, hogy megkérdezzük lemond-e, ám nem értük el őt. Próbáltuk felvenni a kapcsolatot a Fidesz pécsi vezetőivel, hogy nyilatkozzanak, fontolgatják-e Fodor visszahívását, ám ők sem reagáltak. Mindeközben a párt szóvivője Tuzson Bence bejelentette, a párt belső vizsgálatot indít az ügyben.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.