Belázasodnak? Két ügyben is nyomoznak az Omninvest kapcsán

Jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és adócsalás gyanújával nyomoz a vám- és pénzügyőrség bűnügyi szolgálata ismeretlen tettesek ellen két ügyben is az Omninvest Oltóanyag Kft.-nél. A vámnyomozók a napokban házkutatást tartottak a cégnél és lefoglaltak számos, a társaság 2006-2009-es gazdálkodásával összefüggő iratot, köztük a H1N1 vakcina kifejlesztésének és gyártásának dokumentációját.

A Népszabadság ügyészségi és pénzügyőrségi forrásokból úgy értesült, az Omninvest ellen lényegében két eljárás folyik párhuzamosan. Egy magánszemély hetekkel ezelőtt tett feljelentése nyomán az ügyészség rendelte el az egyiket (ebben az Omninvesten kívül még számos más cég is érintett), s ezzel párhuzamosan a saját hatáskörében a VPOP is elindított egy nyomozást.

A pénzügyőrség nyomozati érdekekre hivatkozva részleteket nem árult el. Úgy fogalmaztak, a lefoglalt iratokat még szakértők vizsgálják. Az eddigiek alapján a bűncselekmények elkövetésének gyanúja már megfogalmazható, ám arról még korai lenne találgatásokba bocsátkozni, hogy konkrétan kiket terhel felelősség a feltárt visszásságokért.

A gyanú szerint az Omninvest nem számolt el maradéktalanul a H1N1 vakcina kifejlesztésére kapott kétmilliárd forinttal. Kiszivárgott hírek szerint az Omninvest 2006 és 2009 közt fiktív számlákkal és szabálytalan értékcsökkenés-elszámolásokkal 700-750 millió forint jogtalan haszonra tett szert. Ebben az időszakban adóbevallásaiban hamis adatokat közölt az adóhatósággal.

A VPOP-nyomozással párhuzamosan zajlik a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) ellenőrzése is. Ez a hivatal az előző kormány H1N1 elleni védekezéssel összefüggő gyakorlatát vizsgálta, és eközben bukkant szabálytalanságokra az Omninvestnél. Közleményükben valószínűsítik, hogy ez a vizsgálat is büntetőfeljelentéssel végződik.

A KEHI megállapításai szerint az Omninvest Development Kft. jogszabályba ütköző módon használta fel a számára 2006-ban nyújtott kétmilliárd forint összegű állami támogatást, amelynek célja az oltóanyag tömeges előállítására alkalmas gyártástechnológia kifejlesztése volt. A vonatkozó előírások értelmében ugyanis a kutatás-fejlesztéshez csak független piaci szereplő szolgáltatását lehetett volna igénybe venni, ezzel szemben az Omninvest Development Kft. ebből a célból saját anyavállalatát, az Omninvest Kft.-t bízta meg.

A vizsgálat azt is feltárta, hogy az Omninvest Development Kft. a kapott állami támogatásból értékpapírokat vett, és olyan dolgozók bérét fizette ki, akik a védőoltás kifejlesztésének megvalósításában közvetlenül nem vettek részt. A hivatal közleménye szerint az Omninvest Kft. és az Omninvest Development Kft. felajánlotta, hogy visszafizeti az Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pályázatán elnyert kétmilliárd forintot.

Az Omninvest Kft. képviselői lapzártánkig nem reagáltak.

Gyakorlatilag fájdalommentesen beadható influenza-elleni vakcinát fejlesztett ki a Sanofi Pasteuer. Az előrecsomagolt fecskendőt olyan mikrotűvel látták el, amellyel gyakorlatilag fájdalommentesen adható be a vakcina a bőr alá. A cég az újítástól azt reméli, hogy a tűszúrástól rettegők is beoltatják magukat. A Sanofi oltóanyagát 3200-3400 forintért árulják a hazai patikák. Az egyéb influenza-elleni oltóanyagokat ennél olcsóbban, 1500-2000 forintos áron forgalmazzák a gyógyszertárak. (D.A.N.)

Az Omninvest laboratóriumában
Az Omninvest laboratóriumában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.