Békés megye tudja a dolgát: szerződést bontanak a Telekommal

Megvizsgálják, van-e érvényes szerződésük a Magyar Telekommal, s ha igen, csatlakozva a magyar kormány döntéséhez, felbontják azokat – tudatta közleményében a Békés Megyei Önkormányzat. A honlapjukon amúgy egy konkurens mobilszolgáltató logója található.
A Békés Megyei Önkormányzat tudja a dolgát, mert pénteken közleményt juttattak el a beol.hu megyei hírportálhoz, amelyben arról adtak tájékoztatást, hogy megvizsgálják, van-e érvényes szerződésük a Magyar Telekommal, s ha igen, csatlakozva a magyar kormány döntéséhez, felbontják azokat.

A megyei önkormányzat a kormány meggyőződésével egyetért, amely szerint elfogadhatatlan az a szemlélet, hogy hazánkban ma bárkit a véleménye vagy a nézetei miatt diszkrimináljanak – utaltak arra, hogy a Telekom felbontotta a támogatói szerződést Kovács Ákos énekessel, mert ő azt találta mondani, hogy a nők dolga nem ugyanannyit keresni, mint a férfiaknak, hanem a női princípiumot kell beteljesíteniük, tehát tartozniuk valakihez, s neki gyereket szülni.

„A kormány megdöbbenéssel értesült a Telekom lépéséről, amely meggyőződésünk szerint mind a magyar alkotmány szellemével, mind pedig betűjével ellentétes" – nyilatkozta a távközlési cég döntése kapcsán a kormányszóvivő. Azóta kiderült: a Telekom elleni heves kirohanásnak nagyobb a füstje, mint a lángja, mert a kabinet az év végén amúgy is lejáró szerződések felbontását helyezte kilátásba.

Mellesleg még két adalék. A Békés Megyei Önkormányzatnak a Nemzeti Választási Iroda honlapján fellelhető adatok szerint 11 fideszes, négy jobbikos, két MSZP-s és egy DK-s tagja van. Még érdekesebb, hogy az önkormányzat weboldalán meglehetősen előkelő helyen egy konkurens mobilszolgáltató logója szerepel.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.