galéria megtekintése

Beindult a fideszes kampánygőzhenger, nagyágyúk szántják fel az országot

38 komment


Kálmán T. Attila

- Az én okom a fiam. A lányaimat remélem elveszik majd jóravaló fiatalemberek és eltartják őket – magyarázta Kubatov Gábor Fidesz-alelnök és pártigazgató, miért fog nemmel szavazni október 2-án. Kubatov a fia jövőjét félti, s közel háromnegyed órán át sulykolta egy Oroszlányban tartott Fidesz-fórumon: gyerekeink, unokáink és az ország jövője a tét a kvótanépszavazáson. Mellékes, hogy egy sikeres népszavazástól erősödne a Fidesz is.


Földi D. Attila / Népszabadság

A fórum annak a közeljövőben tartott 200 ilyen rendezvénynek volt az egyike, ahol vezető fideszesek agitálnak szerte az országban a népszavazás mellett. Míg a pártigazgató Czunyiné Bertalan Judit volt közoktatási államtitkár meghívására tartott előadást a képviselőnő választókerületében, addig Kövér László házelnök Jászberényben tüzelt Brüsszel ellen. Ténylegesen beindult a fideszes kampánygőzhenger: 4 milliárd forintnyi köztéri, tévés és egyéb kormánypropaganda mellett a kormánypárti nagyágyúk is elindultak felszántani az országot.

 

Földi D. Attila / Népszabadság

Arra voltunk kíváncsiak, mit húz elő Kubatov szűkre szabott zakója alól a hagyományosan baloldali bányászvárosban, mivel készül a Gézengúz óvoda öregdiákja egy ilyen megrögzötten szocialista közegnek? A zsúfoliság telt oroszlányi Bányász klubban nem volt szükség az esetlegesen bekészített bravúrokra: egy nagyobb és két kisebb busszal érkeztek a környékbeli fideszesek Oroszlányba, garantálva a barátságos polgári körös hangulatot.

A rendezvénynek így nem is az volt az elsődleges célja, hogy a kormánynak tetsző szavazat mellett érveljen, egy ilyen rendezvényre úgyis csak a szimpatizánsok járnak. Kubatov persze elmondta, hogy tele van No-Go zónákkal Európa, párhuzamos társadalmak épülnek, burkában ülnek a nők bécsi hotelekben, Németországban bozótvágókéssel vágják le emberek fejét a „muszlim származásúak", és így tovább minden megszokott toposz. Kubatov nem meggyőzni, mozgósítani jött és muníciót adott a mozgósításhoz. - Mondják el a szomszédnak, az ismerősnek, a családnak, amit itt hallottak, figyelmeztessenek mindenkit, hogy a gyerekek jövője a tét – buzdított mindenkit Kubatov. Az teljesen mindegy, hogy magának is ellentmondott néha, kisebbeket, nagyobbakat csúsztatott.

A pártigazgató elmondta a kormány sokat hallott érveit, felfestett egy szörnyű minaretekkel teli jövőt, amit nem akar a Fidesz, riogatott a baloldali mumusokkal Gyurcsánytól Bajnain át Lendvai Ildikóig – a közönség megkapta, amit akart és megkapta a fegyverzetet is a hőbörgő szoci szomszéd ellen is. Szavazzanak nemmel október 2-án, később igennel a Fideszre, különben egyszer csak itt is muszlim polgármesterek lesznek és nem lesz Magyarország „unikális hely" Európában -- értsd: amíg Fidesz van, addig marad az ország magyarok lakta Kánaán, ahol már munkaerőhiány van. Ez utóbbi Kubatov szerint igazi sikertörténet, úgy kell lasszóval összefogdosni bizonyos gyárakba a munkásokat. Senki nem morgott ezen a közönségből.

Amíg az ellenzék össze-vissza kommunikál, addig így nem csak a parlamentben és a közmédia műsoridejében, de a „legalsó szinten" is nyerni fog a Fidesz minden csatát. Nem azért, mert feltétlenül igazuk van. Hanem azért, mert Kubatov egyszer és mások még 199-szer elmondják világosan: ezek vagyunk mi, ezt akarjuk, ha te is, szavazz ránk.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.