Beégett a Fidesz: megtaláltuk a bíróság előtt letagadott közleményüket, melyben Juhász Pétert gyalázták

Máig elérhető a Fidesz honlapján az a 2014. októberi közlemény, amelyben a párt azt állította: Juhász Péter, az Együtt belvárosi polgármesterjelöltje „a biztonsági kamerák felvételei szerint dülöngélve, nyilvánvalóan alkoholos vagy drogos állapotban" plakátokat rongált. Ez azért lényeges, mert Juhász személyiségi jogi pert indított a Fidesz ellen, csakhogy a tárgyaláson a kormánypártot képviselő ügyvéd azt állította: nem a Fidesztől származik a közlemény, amelyet az MTI, majd a távirati iroda nyomán több orgánum átvett.

Ők ugyanis nem találják a saját nyilvántartásukban, azaz visszaélhettek a párt nevével. Ez az állami hírügynökségről nehezen feltételezhető.

Ám mivel több mint másfél év távlatából a távirati iroda sem tudta megmondani, milyen címről érkezett a közlemény, felperesként most Juhásznak kellene bizonyítania, hogy a Fidesz küldte.

Ha valami rejtélyes okból eltűnne a Fidesz oldaláról a közlemény, íme a képernyőmentés
Ha valami rejtélyes okból eltűnne a Fidesz oldaláról a közlemény, íme a képernyőmentés
fidesz.hu

Mint tegnap megírtuk, Juhász azt a megoldást választotta, hogy keresetét kiterjeszti az MTI-re (pontosabban annak jogutódjára, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.-re). Hátha a hírügynökség így megerősíti, hogy a megszokott rendje szerint tette közzé a közleményt.

Ezt támasztja alá, hogy a Fidesz eddig nem tiltakozott a közlemény kiadása ellen, és az is, hogy a kormánypárt ügyvédei a tárgyaláson is elfogadhatónak találták annak szövegét, mondván, az valójában vélemény.

Még egyértelműbb bizonyíték, hogy a Fidesz honlapja máig őrzi a közleményt.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.