galéria megtekintése

Felcsúti krimi: Bebizonyosodott a trágyalopás

Az írás a Népszabadság
2014. 05. 19. számában
jelent meg.


Ferenczi Krisztina
Népszabadság

Trágyalopás miatt társtettesként pénzbüntetésre ítélte a Bicskei Járásbíróság a Búzakalász 66 Felcsút Kft. két dolgozóját – egyikük a birkatrágya-lopási botrány kipattanása után elhagyta a céget.

Váradi András a felcsúti polgármesteri hivatal előtt egy márciusi tüntetésen
Váradi András a felcsúti polgármesteri hivatal előtt egy márciusi tüntetésen
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Emlékeztetőül: a felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc közbeszerzési pályázatokon milliárdos megbízásokat elnyert Mészáros és Mészáros Kft.-je tulajdonában álló mezőgazdasági társaság alkalmazottai 2012. november 24-én vitték el Váradi András alcsútdobozi juhász trágyáját, amit a gazdálkodó több év alatt gyűjtögetett össze.

A bíróság nem jogerős ítéletében 100 ezer forint kárt ismert el a göbölpusztai juhász által követelt 500 ezer forint helyett. Az igazságügyi szakértő ugyanis ennyit állapított meg a lopás utáni éjszakán már csak beszántva fellelhető komposztról, amit a szakértő trágyaáron számolt el, a sértett által kifogásoltnál jóval kisebb mennyiségben.

 

Idetartozik, hogy az igazságügyi szakértő 2010-ben a Fidesz herendi polgármesterjelöltje volt, sőt máig a párt önkormányzati képviselője. Az eljárás során tanúként Mészáros Lőrincet is kihallgatták, aki a kihallgatás előtt és után is fölment az emeletre, ahol a bicskei rendőrkapitány tartózkodik.

A székesfehérvári rendőrség sajtóosztálya kérdésünkre ezt azzal indokolta, hogy a törvény előírja a rendőrség és az önkormányzat közötti jó kapcsolatot.

Mészáros Lőrincz érkezik Orbán Viktor kormányfői esküjére
Mészáros Lőrinc érkezik Orbán Viktor kormányfői esküjére
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Az meg is van: Felcsút – a falu az elmúlt években önhibáján kívüli hátrányos településként vett fel tízmilliós pluszforrásokat közpénzből – tavaly egymillió forintot szavazott meg a Bicskei Rendőrkapitányság munkájának támogatására.

Az eset után a sajtóban megjelent, hogy ismeretlen tettes ellen tett lopás miatt feljelentést a Bicskei Rendőrkapitányságon az alcsútdoboz-göbölpusztai juhász. Amit az esetről tudni lehet: Váradi András, amint értesült arról, hogy markológépek rakják egy 30 tonnás kocsira a birkatrágyáját, a munkásokat arra kérte, ne tegyék ezt, ám ők azt közölték vele: elfogyott a cég marhatrágyája.

Majd ötször fordultak a kocsival. A Bicskei Rendőrkapitányság csak többszöri hívásra jött ki, és a járőrként érkező főtörzsőrmester a juhász állítása szerint a helyszínről Mészáros Lőrincet hívta telefonon – ez utóbbi állítás a bíróságon nem nyert igazolást.

Az viszont tény, hogy a juhász feljelentését a helyszínen nem vették fel, a hétvégére hivatkozva pedig a kapitányságon sem. Oda be sem engedték Váradit, órákig várt társával az utcán. Hétfőn tudta csak megtenni a feljelentését, amikorra már komposztja az eredeti fizikai állapotában nem létezett, hiszen azt a munkások vezetője még az éjjel beszántotta az állami földbérletpályázaton 20 évre elnyert 40 hektáros földbe Alcsútdoboz-Göbölpusztán.

Újságírói kérdésre a Bicskei Rendőrkapitányság ügyeletese az eset után azt válaszolta a telefonba: – Nem történt lopás, mert a bejelentő nem tudja bizonyítani, hogy az övét vitték el. Ebben nem lesz elrendelve nyomozás, abban én biztos vagyok! – jelentette ki.

Kerestük akkoriban az ügyben Mészáros Lőrinc cégtulajdonos-polgármestert, a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnökét, aki kérdéseinkre azt válaszolta: „Rágalmazó kérdésekkel a jövőben kérem ne zaklasson, ha folytatja effajta tevékenységét, akkor jogi útra fogjuk terelni az ügyet!”

Váradi András a felcsúti hatalmasságok földjei előtt
Váradi András a felcsúti hatalmasságok földjei előtt
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Váradi András egyébként több napi futkosás után sem talált helyben olyan ügyvédet, aki el merte volna vállalni a képviseletét Mészárossal szemben. Ezen nincs is mit csodálkozni: ő nem csupán a miniszterelnök faluját vezeti és a 2,8 milliárd forint TAO-ból kialakított, Pancho Arénára keresztelt futballstadion megépítését koordinálta, hanem egyben az alcsúti Orbán-uradalom bérlője is.

Az Átlátszónak korábban Mészáros Lőrinc egy interjúban azt mondta 2012 tavaszán: ő bérli az alcsútdoboz-hatvanpusztai műemléki majorságot a CZG Kft.-től. E kft. a kormányfő édesapjának ingatlanforgalmazó cége, amely a 15 hektáros, öt épületből álló volt József főhercegi majorságot 2011-ben vette meg. Azóta kiderült: Mészáros szinte a teljes vételárat kifizette tízéves, előre teljesített bérleti díjával a cégnek.

Eközben a sértett polgári peres eljárást is indított a Búzakalász 66 Felcsút Kft. ellen kára megtérítéséért, ami jelenleg is folyik. Váradi 500 ezer forintot követel az ellopott trágyájáért. Az ügy jelenleg folyamatban van – júniusban várhatóan pont kerül a végére, ahol azonban a büntetőeljárásban most született nem jogerős ítéletet nem vehetik figyelembe.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.