Bayer Zsolt: valamit átkozottul jól csinálok
A Jobbik megyei önkormányzati képviselői kedden, az MSZP frakció tagjai csütörtökön közölték az MTI-vel, hogy távolmaradásukkal tiltakoznak a jelenleg a Magyar Hírlap publicistájaként és az Echo TV műsorvezetőjeként dolgozó Bayer Zsolt díjazása ellen. Az MTI azon kérdésére, hogy hogyan éli meg ezt a helyzetet, Bayer Zsolt azt mondta: "ilyenkor az a kincstári válasz szokott érkezni, hogy hát, engem nem érdekel, de ez persze nem igaz."
"Nyilván érdekel, nyilván zavar, egy kicsit elrontja az ember örömét, keserű szájízt hagy ez az egész, ami a díjátadás meg a személyem körül kialakult" - tette hozzá. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem számítottam rá. Arra viszont nem számítottam, hogy ilyen remekül fogják időzíteni, hiszen több mint egy hónapja született ez a döntés - jegyezte meg. Bayer Zsolt úgy fogalmazott: "minden rossz érzésen, keserűségen túl azt kell mondjam, hogy amíg engem a Népszavában lerohadtnáciznak, a Kurucinfón meg leszemétzsidóznak, addig én valamit átkozottul jól csinálok, addig nagy baj nincs. Ezzel vigasztalom magam."