galéria megtekintése

Bayer Zsolt kitüntetésének hatalmas ára van

85 komment


Czene Gábor

Nemcsak a kormány címkézte fel Bayer Zsoltot, de azok is, akik miatta mondtak le kitüntetésükről. Kórusuk egyre népesebb és hangosabb.

A nemzetközi sajtó is Bayer vállalhatatlan mondatait idézi
A nemzetközi sajtó is Bayer vállalhatatlan mondatait idézi
Földi Imre / Népszabadság

A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével nem jár pénzbeli elismerés, ám ez nem jelenti, hogy a kitüntetésnek nincs ára. Bayer Zsolt ese­tében már látható, mit fizet az adományozó és a jutalmazott bel- és külföldön egyaránt. Egyelőre nem látszik, hogy hamar alábbhagyna a tiltakozási hullám.

A negyvenet meghaladta azok száma, akik visszaadták állami kitüntetésüket. Többen közülük a Facebookon vagy közleményben meg is indokolták, miért tettek így.

 

Bayer kitüntetésének hírére Kaltenbach Jenő volt kisebbségi ombudsman volt az első, aki bejelentette: tiltakozásul visszaküldi korábban kapott lovagkeresztjét. Gyorsan csatlakozott hozzá Kenyeres István biotechnológus, Péter Vladimir ötvös- és szobrászművész, Rózsa Péter, a Klubrádió főszerkesztő-helyettese és Tóth Bálint, az MTA doktora.

Bruszt László szociológus „egy rasszista, a magyar politikai kultúra lerohasztásában élenjáró bértollnoknak", Krausz Tamás történész „a fehérterrort védelmébe vevő rasszista uszítónak" nevezte a Magyar Hírlap publicistáját.

Dióssy László, Veszprém volt polgármestere mellett Wittinghoff ­Tamás budaörsi városvezető is csatlakozott a tiltakozáshoz. Utóbbi fotóval illusztrálta, ahogyan elbúcsúzik állami díjától. Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége vezetője közölte, hogy nála végképp betelt a pohár „bayer zsolt" állami kitüntetésével. Erdélyi Ágnes, a filozófiatudományok doktora megírta Áder János köztársa­sági elnöknek, hogy Bayer érdemtelen bármilyen elismerésre.

Kertesi Gábor, Köllő János és Varga Júlia közgazdász közös levélben hangsúlyozta, hogy a publicista kitüntetése nyíltan bátorítja az „általa művelt fajvédő, uszító és minősíthetetlen hangvételű újságírást".

Közösen jelentette be, hogy megválik állami kitüntetésétől Darvas Ágnes, Fokasz Nikosz, Hegyesi Gábor, Somlai Péter, Székelyi Mária és Tausz Katalin szociológus is. ­Lőcsei Jenő táncos, koreográfus ezt írta: „Nem vagyok boldog, hogy vissza kell adnom, de csak így lehetek megint büszke rá."

Bayer Zsolt: Godot-ra várnak, akik azt remélik, lemondok a kitüntetésről

A Magyar Hírlap publicistája nem akarja visszaadni a lovagkeresztjét a tiltakozás hatására, és szerinte hivatalosan meg sem fogják keresni ezzel. Sag schon – válaszolta a felvetésre, hogy a Médiatanács is kirekesztőnek találta az írásait. Interjúnkat ide kattintva olvashatják.

Megvált állami díjától Báron György filmesztéta, Catherine ­Feidt volt francia tiszteletbeli konzul, ­Falusi András Széchenyi-díjas egyetemi tanár, Felcsuti Péter bankár, Galkó Balázs színész, Inotai András közgazdász, kutatóprofesszor, Karsai László történész, Kálmán Zsófia főorvos, Kerekes András újságíró, Koncz E. Katalin, a Nyílt Társadalom Alapítvány képviselője, Kovács János Mátyás közgazdász, Krausz Péter politikai elemző, Kende János operatőr, Kuti Éva, a nonprofit szektor szakértője, Mosonyi Aliz meseíró, Polgár András üzletember, Polónyi István oktatáskutató, Székely Anna, a környezetvédelmi szolgáltatók szövetségének volt ügyvezető igazgatója, Szuhay Péter muzeológus, Takács Imre művészettörténész, Varga Kálmán muzeológus.

A Magyar Közlönyben megjelent hivatalos indoklás szerint Bayer Zsolt „számos nemzeti ügy feltárása, illetve képviselete terén, különösen a GULAG rabtelepein fogvatartottak sorsának és az erdélyi magyarság életének hiteles és méltó bemutatása, példaértékű újságírói tevékenysége elismeréseként" kapta meg a lovagkeresztet. A nemzetközi sajtó, amely hétfőn már nagy terjedelemben számolt be a budapesti botrányról, nem a GULAG-ról írt Bayer mondatokat emlegette, hanem a vállalhatatlanokat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.