galéria megtekintése

„A magyar kormány átlépett egy határt” – nő a botrány Bayer kitüntetése után

47 komment

Munkatársainktól

Szerdán nyolcvan fölé nőtt azoknak a száma, akik visszaadják az állami kitüntetésüket. A Magyar Hírlap publicistája csak egyvalamit bánt meg.

Szégyellem, hogy ilyen emberrel kerültem egy lapra. A továbbiakban nem tudom ezt a közösséget vállalni, már csak tanítványaim miatt sem. El kell határolódjak egy ilyen embertől – írta Snétberger Ferenc gitárművész Berlinből.

Ladányi János szociológus eljuttatta lapunkhoz azt a levelet, amit Áder Jánosnak készül elküldeni: „Nyaralásom miatt csak megkésve tudok reagálni Bayer Zsolt állami kitüntetésére. A részletes indoklástól eltekintek, mert ezt már többen megtették helyettem. Ezennel bejelentem, hogy visszaküldöm korábban kapott államai kitüntetésemet, mert semmilyen formában sem szeretnék Bayer Zsolttal közös társaságba kerülni".

Garaczi László író sem szaporította a szót. „Megvolt a magam keresztje. Mostantól nincs – tudjuk, miért. Remélem, valami megváltozhat, és remélem, akiktől annak idején kaptam, megértik és megbocsátják" – tette közzé a Facebookon.

 

Az állami díjukat visszautasítók száma mostanra már nyolcvan fölé emelkedett. Az újonnan csatlakozók között van Farkas István közgazdász, Fodor Tamás színész, rendező, György Péter esztéta, Heindl Péter jogász, Márton László író, Neményi Mária szociológus, Ónodi György szerkesztő, Tamás Gáspár Miklós filozófus, Znamenák István színész.

Ennek ellenére Bayer Zsolt több nyilatkozatában megerősítette, amit lapunknak mondott: nincs szándékában megválni állami díjától. A kormánypárti Magyar Időknek adott interjújában hozzátette, hogy legfeljebb akkor gondolkodik el rajta, ha a mintegy 1500 eddigi díjazottból 1450 visszaküldi a kitüntetését. A díjazottak egy részének ismeretében inkább az merült fel benne, hogy neki nem kellett volna átvennie az elismerést.

Egyetlen megjelent mondatát vonna vissza, azt, hogy sajnos nem sikerült mindenkit elásni az orgoványi erdőben. A „Kun Béla-féle patkánylázadás szereplőire" gondolt, de elismeri: félreérthető volt. Egyébként – vélte Bayer Zsolt –, ha „az összes jelzőként használt trágárságomat a jelenlegi miniszterelnökre, kormánytagokra, fideszes és KDNP-s képviselőkre aggattam volna, ezt a díjat már réges-rég megkaptam volna – Gyurcsány Ferenctől".

Fotó: Kovács Tamás / MTI

Közben a külföldi sajtóban is téma a Bayer-ügy, egy külföldi diplomáciai forrás pedig azt mondta Népszabadságnak: a magyar kormány átlépett egy határt Bayer Zsolt kitüntetésével. Mint fogalmazott, világszerte sokfelé vannak Bayerhoz hasonló emberek, ám őket a kormányok nem szokták hivatalosan elismerni. Kitüntetést nem lehet visszavonni. Erre nincs jogi lehetőség – válaszolt a kormányszóvivői iroda arra a kérdésünkre, hogy a kormány visszavonja-e Bayer Zsolt kitüntetését.

Áder János köztársasági elnök hivatalának hétfő kora délután küldtük el kérdéseinket, több mint két nap elteltével érkezett válasz. Idézzük: „Tájékoztatásként közöljük, hogy a hatályos jogszabályok nem biztosítják egy kitüntetés visszavonásának lehetőségét, és azt sem teszik lehetővé, hogy a kitüntetés birtokosát a kitüntetettek listájáról töröljék. Ha valaki visszaküldi a kitüntetését, azzal lemond a kitüntetés viselésének jogáról – de ezt a döntését bármikor módosíthatja."

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.