galéria megtekintése

Valami nincs rendben Bayer jelölése körül, a történészt kijátszották, nem is érti az egészet

61 komment


Czene Gábor

Stark Tamás történész lapunkból tudta meg, hogy az általa vezetett alapítvány állami díjra javasolta Bayer Zsoltot. A kuratóriumi elnök nem ért egyet az újságíró kitüntetésével.

– A kormány arra hivatkozik, hogy Bayer Zsoltnak a „Gulágokban elpusztultak emlékét őrző közösség" indítványára adományozott lovagkeresztet. Pintér Jolán, A GULÁG-okban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány elnökhelyettese hétfőn elmondta, hogy ő volt az előterjesztő. Az alapítvány kuratóriumának ön az elnöke. Tudott erről?

– Én is csak a Népszabadságból értesültem róla.

– A javaslat tehát nem az alapítvány nevében, hanem magánkezdeményezésre történt?

– Ezek szerint igen.

 

– Egyetért a kitüntetéssel?

– Nem értek vele egyet. Bayer Zsolt szerintem semmiképpen sem méltó állami díjra.

– Miért nem?

– Egyrészt az olykor rasszista jellegű írásai miatt nem. Másrészt azért nem, mert – amennyire a munkásságát ismerem – a cikkeivel

egy olyan orosz rendszert támogat, amely nem néz szembe a sztalinizmus bűneivel, igyekszik bagatellizálni és relativizálni azokat. Pont a Gulág áldozatainak emléke nem engedi meg, hogy egy ilyen újságírót kitüntessenek.

– Pintér Jolán szerint Bayer a Gulággal kapcsolatos kutatásaival és írásaival érdemelte ki az elismerést.

– Nem vitatom, hogy Bayer Zsoltnak ilyen irányú tevékenysége is van, de

én nem ismerem. Pedig nekem ez szakterületem.

– Tervezi, hogy egyet nem értésének hangot ad akár az alapítványnál, akár más fórumon?

– Azt hiszem, ebben a mostani interjúban elég egyértelműen kifejezem a véleményemet.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.