Olyan javaslatok ezek, amelyeket egybehangzóan javasolnak különböző közgazdászcsoportok. A javaslat mellett érvelnek a szocialista képviselők, és támogatja a szabad demokrata Béki Gabriella is, viszont a Fidesz szónokai kategorikusan elutasítják. Úgy tesznek, mintha nem volna kérdés, hogy lesz-e forrás az eddigi rendszer további működtetésére. Elvégre a Fidesz frakcióvezetője a köztévében elutasított mindenféle megszorítást és könnyedén azt mondta, hogy ő előbb az államigazgatási kiadásoknál nézne körül. Vagyis lehetségesnek tekintette, hogy a szükséges megtakarításokat anélkül érjék el, hogy a jóléti juttatásokhoz hozzá kellene nyúlni.

Miért fontos ez akkor, amikor az a közélet fő vitakérdése, hogy előre hozott választás legyen-e, vagy az SZDSZ által kívülről támogatott, "szakértőinek" titulált szocialista kormány alakuljon a következő egy évre? A miniszterelnök-keresés hetében a közvélemény-kutatások szerint napról napra növekedett az előre hozott választások támogatottsága. Nincs ebben semmi meglepő: sokaknak elegük lett abból, amit a tévéhíradókban látniuk kellett, és egyfajta megnyugvást, stabilitást várnak az előre hozott választástól. De vajon megnyugvást hozna-e? Két fontos érv hangzik el az előre hozott választás mellett. Az egyik: a súlyos válság eredményes kezeléséhez erős legitimációjú kormányra van szükség. A másik: Orbán Viktor, aki keményebben tartja kézben a maga pártját, mint bármely szocialista miniszterelnök, képes lehet arra, hogy könyörtelenül végrehajtsa a ma szükséges fogyasztáscsökkentő lépéseket.

Mindkét érv ingatag. Az első abból indul ki, hogy a Fidesznek a választások előtt mutatkozó választói támogatottsága egy választási győzelem után is biztos bázist adna egy majdani kormánynak. Ez a választások előtti támogatottság azonban olyan reménységnek szól, amelynek kormányra kerülve aligha tud a Fidesz megfelelni. A hatvan százalék fölötti Fidesz-támogatás valójában nem jelent többet, mint a hetedik éve kormányzó MSZP és a köztudatban ma is hozzá kapcsolt SZDSZ elutasítását. Ennek a két és fél milliós tábornak a jó másfél milliós magva ideológiai alapon áll a Fidesz mögött, s az ő támogatásukra árkon-bokron át számíthat, de a további egymillió protesztszavazó támogatása könnyen elillanhat, ha a Fidesz nem tud megfelelni a maga által keltett várakozásnak.

Márpedig nem tudhat. A Fidesz a Bokros-csomag bejelentése óta, vagyis idestova közel másfél évtizede hirdeti, hogy a szocialista-szabad demokrata kormányok megszorító intézkedései feleslegesek, a fogyasztást korlátozó, a juttatásokat leépítő intézkedéseket önkényes "sarcok". A remélt kormányra kerüléshez közeledve sem változtat ezen a retorikán a Fidesz: ha ki is szivárgott Orbán Viktor egy zártkörű előadásáról, hogy a nyugdíjak indexálásának szigorítását tervezi, ha meg is említi, hogy alkalmasint meg kell majd adóztatni a minimálbért, a fideszes retorika nagy hangerővel harsogott vezető szólama továbbra is mindenféle megszorítás elutasítása. Amikor az egyik közvélemény-kutató arról kérdezte az embereket, hogy mely válságkezelő programot tudják leginkább elfogadni, a Fideszé kapta a legjobb osztályzatot. Eszerint sokakkal sikerült elhitetni, hogy az adócsökkentéssel, keresletösztönzéssel való "válságkezelés", aminek jegyében Orbán nemcsak a kormány, de a Reformszövetség javaslataira is kategorikusan nemet mondott, reális lehetőség. Ezt erősíti meg a Fidesz azzal is, hogy a Bajnai-féle megszorítások eltörlését ígéri. Ha ezzel szemben a Fidesz kormányra kerülve azon a nyomvonalon indul el, amelyről Orbán csak zárt körben beszél, a párt támogatottsága hetek alatt ugyanúgy radikálisan visszaeshet, mint 2006-ban a szocialistáké. Vajon tekinthető-e "széles támogatottságnak", erős legitimációnak a hamis ígéretsorozattal szerzett többség?

Minthogy ezzel a Fidesz vezetői is tisztában lesznek, semmi okunk feltételezni, hogy a népszerűségi szempontokat félretéve megteszik mindazt, amit az ország gazdasági felemelkedése kíván. Ahogy 1998-ban kezdődő kormányzásuk idején is félretették kormányprogramjuknak azokat az elemeit, amelyek társadalmi konfliktusokkal fenyegettek (például az egészségbiztosítási és az adóreform tervét), most is konfliktusminimalizáló politikára törekednének. Vállalnák, sőt gerjesztenék a politikai konfliktusokat a legyőzött ellenfelekkel (Orbán már a kirakatpereket is meghirdette), vállalnák az újabb "egész pályás letámadást", az ideológiai keresztes háborút, de igyekeznének minél kevésbé szembekerülni a számottevő választói csoportokkal. Semmi alapja tehát a gazdasági szakemberek között terjedő hiedelemnek, hogy Orbán majd "rendet csinál".

Már csak azért sem, mert olyasfajta politikai tőkéje, amelyből futná a húsbavágó intézkedések terheire, a közvélemény-kutatások szerint Orbánnak sincs. A Századvég jelentéseiből tudjuk, hogy a megkérdezettek az ellenzék teljesítményét is alacsonyra értékelik, s az ellenzéki politikusok 50 százalék alatti osztályzatokkal vezetik a népszerűségi listákat. (Nemcsak Gyurcsány népszerűtlenebb, mint a korábbi miniszterelnökök bármikor, de az ellenzéki vezetők is kevésbé népszerűek, mint a kilencvenes években voltak az akkoriak.) E csekély politikai tőkére viszont nem fog a Fidesz bátor gazdasági kiigazítást alapozni.

A második érvvel is baj van: az sem magától értetődő, hogy a Fidesz mint párt, mint parlamenti frakció nem korlátozna egy esetleges fideszes pénzügyminisztert a népszerűtlen intézkedések megtételében. A Fideszben ma önkormányzati politikusok ezrei vannak jelen, a kormánypárti frakció tele lenne polgármesterekkel és megyei vezetőkkel, akik minden szavazásnál a majdani önkormányzati választásokra figyelnének, és óvatosságra késztetnék a Fidesz kormányát. Erre vinnék a Fideszt azok a szakértői is, akik elvi alapon ellenzik a "neoliberálisnak" csúfolt egyensúlyőrző politikát.

A köztársasági elnök a politikai válság csúcsán azt nyilatkozta a köztelevízióban, hogy a konstruktív bizalmatlanság technikájával történő miniszterelnök-váltás "a legkevésbé demokratikus" megoldás, az "összes többi az ennél demokratikusabb", és "csak egy előre hozott parlamenti választás adhat esélyt arra, hogy egy stabil, széles körű felhatalmazással rendelkező kormány tud felállni. Egy olyan kormány, amelynek elég háttere van arra, hogy egy hosszú távú, többéves programot meg tudjon valósítani, és így ki tudja vezetni az országot a válságból." Többen vitatták már az effajta elnöki beavatkozás jogosultságát, és hajlok rá, hogy igazuk van. Túl ezen, szerintem tartalmilag is vitatható, hogy az előre hozott választás "demokratikusabb volna" más megoldásoknál. Sólyom László maga is úgy véli: "Csak akkor fogják helyreállítani a hitelességet, ha valóban egy olyan kampány lesz, amely reális programokkal lép fel, és amely nem fog hitegetni senkit, hanem egy nagyon tisztességes, őszinte kampány fog folyni". Az elnöknek tudnia kell, hogy ez a kikötése nem teljesülhet. A kampány valójában nem korlátozódik a választásokat megelőző hetekre, hanem, mint Antall Józseftől is tudjuk, mindig a választások másnapján kezdődik. A 2010-es választás kampánya hét éve tart. A Fidesz már mélyen beleégette a rá figyelők tudatába a könnyű megoldás illúzióját, és ma is ezt az illúziót szegezi szembe a kormány válságkezelő lépéseivel. Minthogy tehát a Sólyom László által megjelölt feltétel nem teljesülhet, az a következtetés sem áll meg, hogy az előre hozott választás lenne a demokratikusabb megoldás.

Tovább is mehetünk: semmi olyasmire nem adna esélyt az előre hozott választás, amire ma Magyarországnak szüksége van. Ha a Fidesz nagy többséggel nyerne, aligha vállalkozna keményebb válságkezelő lépésekre, mint a szocialisták és szabad demokraták támogatásával felálló kormány, arra pedig végképp nem, hogy elindítson olyan reformokat, amelyek hosszabb távra is biztosítanák Magyarország felzárkózását, hiszen az effajta reformokat Orbán elvi alapon ellenzi.

Egy olyan új kormánynak viszont, amelyet aláírásaival, ha fogcsikorgatva is, de támogat a szocialista frakció, s amely mögé újra oda tudott állni az SZDSZ is, több esélye lehet erre. Olyan kormány lenne ez, amelytől ma már a két párt megmaradt támogatói nem várnak mást, mint "vért és könnyeket", és mára maguk az országgyűlési képviselők is megszabadultak már attól az illúziótól, hogy elkerülhetők a korábbiaknál fájdalmasabb döntések. Van ennek előzménye: a szocialisták és szabad demokraták annak idején felvállalták a Bokros-csomagot, három éve a második Gyurcsány-kormány megszorításait, most decemberben pedig név szerinti parlamenti szavazáson döntöttek a tizenharmadik havi nyugdíj megkurtításáról. Azt a határozottságot és eltökéltséget, amelyre az ország vezetésében ma szükség van, a szocialisták és a szabad demokraták parlamenti együttműködésétől várhatjuk, feltéve hogy nem záradékolják szét a válságkezelő kormány politikáját, amihez hasonlót az elmúlt három évben már láthattunk.

A szerző közgazdász

- Itt bizony kormánycserére van szükség, hogy lendületet lehessen vanni!