'A Fidesz még a látszatra sem ügyel'
"Nemhogy a nemzettel nem konzultálják meg a módosításokat, de még azzal sem, akivel meg kellene" - vélte Bárándy Gergely, aki a Klubrádiónak elmondta, semmi kifogása az MSZP-nek a gyakori parlamenti ülésekkel, annál inkább a metódussal és az iszonyatos tempóval.
A politikus elmondása szerint egyik éjjel még általános vitát zárnak, másnap vagy alig egy hét múlva már részletes szavazást rendelnek el olyan fajsúlyos ügyekről, mint az alkotmány módosítás, az önkormányzati törvény vagy épp a médiatörvény módosítása, a képviselőknek még idejük sincs a változtatások megismerésére.
Ezeknek egyetlen célja, hogy a végrehajtó hatalom ellensúlyait a lehető legjobban meggyengítse, és azokba a pozíciókba, ahol eddig ellenzékiek ültek a lehető leghamarabb saját embereit ültesse a Fidesz -vélte Bárándy Gergely.
Arra is volt példa az OVB módosítások kapcsán, hogy miután két óra múlva megunta a Fidesz a tárgyalást, lezárást kért, kétharmaddal elfogadta saját javaslatát, majd hazamentek a képviselők. Más kérdésekben is nem egyszer előfordul, hogy a fideszes képviselők nincsenek jelen az üléseken, így az ellenzék egyáltalán nem kap kérdéseikre választ - tette hozzá az MSZP-s politikus.
A törvényjavaslatok tárgyalásakor sokszor nincs ott az előterjesztő sem - mondta Bárándy, "úgyis átnyomják erőből, ez az igazi arrogancia, a parlament megcsúfolása, és a Fidesz még a látszatra sem ügyel" - fogalmazott a szocialista képviselő.
Horváth Csaba főpolgármesteri jelölésével kapcsolatban Bárándy Gergely elmondta: szólnak érvek mellette, és amellett is, hogy a civil szféra által támogatott valamely jelölt mellé álljon az MSZP, ám ez utóbbi csak folyosói pletyka - mondta az MSZP országgyűlési képviselője. Bárándy Gergely a műsorban hangsúlyozta: jelenleg a párt hivatalos főpolgármester-jelöltje Horváth Csaba.