Balog: azonos finanszírozásra számíthatnak az egyházi és az állami iskolák

A kormány az egyházi iskolarendszer számára továbbra is biztosítani kívánja az állami fenntartású intézményekkel azonos finanszírozást - közölte Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter kedden a négy nagy egyházzal tartott egyeztetésen.

"A kormányoldal vállalja, hogy az új köznevelési rendszer bevezetéséből fakadó, az egyházakra háruló nehézségek kezelésére - amennyiben szükséges - átmeneti megoldásokat dolgoz ki" - írta az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A találkozóról beszámoló kommüniké szerint Balog Zoltán miniszter Erdő Péter bíborossal, Bölcskei Gusztávval, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnökével, Gáncs Péter evangélikus elnök-püspökkel és Zoltai Gusztávval, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatójával folytatott megbeszélést az egyházi köznevelési intézmények fenntartásáról.

Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke a testület őszi rendes ülése után tartott sajtótájékoztatón, múlt csütörtökön Budapesten azt mondta: másfél éve húzódik a hittanoktatással kapcsolatos kérdések megoldása, pedig a testvéregyházakkal együtt már másfél éve szóvá tették észrevételeiket. Ez az idő mostanáig nem volt elegendő arra, hogy jogszabályban meghatározzák a kötelező csoportlétszámot, amire óradíjat számolnak, vagy eldöntsék azt, hogy a nyári vakáció idejére kapnak-e fizetést legalább a főállású hittanárok, ahogy a világi erkölcstant tanító kollégáik ezt megkapják - közölte.

Emlékeztetett arra, hogy bizonytalanság tapasztalható a hittankönyvekkel kapcsolatban is, korábban felvetődött ugyanis, hogy azokat ugyanúgy finanszírozza az állam, mint a többi tankönyvet. Ám miután a hittankönyvrendelések egy része már megérkezett a kiadóhoz, kiderült, más módon lehet csak megrendelni azokat. Ezért volt olyan iskola, amely lemondta a rendelést, mások pedig ennek ellenére fenntartották a könyvek megrendelését - tette hozzá.

Erdő Péter elmondta még, hogy az egyházi fenntartású óvodák, iskolák finanszírozási módja sem megoldott még egyelőre, noha ennek rendezését is másfél éve sürgetik.

A Magyarországi Református Egyház (MRE) kommunikációs szolgálata múlt pénteken az MTI-vel azt közölte: a felekezet ingyen biztosítja a hittankönyveket azoknak az 1. és 5. osztályos tanulóknak, akik az állami általános iskolákban a református hittant választották. A közleményben reményüket fejezték ki, hogy a kormányzattal folyó tárgyalások eredménnyel zárulnak a hittankönyvek finanszírozását illetően.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.