galéria megtekintése

Balog Zoltán nem engedi, hogy „cigány osztály” induljon

0 komment


Ónody-Molnár Dóra

A Balog Zoltán vezette Emberi Erőforrások Minisztériuma kérdésünkre megerősítette információnkat, mely szerint a Piliscsabai Jókai Mór Általános Iskolában nem indul új első osztály. Így – felmenő rendszerben – valóban bezárják azt az iskolát, amelybe zömmel roma gyerekek járnak a Pest megyei településen.

A tárca a kérdésünkre adott válaszban azt írja: az antiszegregációs kerekasztal egy májusi ülésén – idézzük – „a miniszter kijelentette, a Klik soha sem támogatta, hogy Piliscsabán újrainduljon a már bezárt iskola, semmilyen olyan pedagógiai program nincs, ami ezt indokolná,

továbbra sem engedélyezi újabb »cigány osztály« indítását”. 

Csakhogy korábban épp az állami fenntartó, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) belépésével fordult vissza egy deszegregációs folyamat: a település korábban úgy döntött ugyanis, hogy felmenő rendszerben megszünteti az amúgy alacsony gyereklétszámmal működő iskolát. Ennek eredményeképpen nem is indult a következő tanévben első osztály.

 

Ám 2013-ban jött a Klik, és indult új első évfolyam. Sőt a jelenlegi kormányszóvivő, Kovács Zoltán 2013 szeptemberében – még felzárkóztatási államtitkárként – szinte demonstratív módon az újraindított elsős évfolyammal a háta mögött nyitotta meg a szegregált iskola tanévét. Onnan több szülő el akarta vinni a gyerekét a jobb oktatás reményében, de a Klik piliscsabai tankerületének vezetője elutasította átjelentkezési kérelmüket. 

A Klik sem számíthatott Balogék döntésére. Hanesz József, a mamutintézmény elnöke áprilisban még azt nyilatkozta lapunknak: azért indították újra korábban Piliscsabán az első osztályt, mert volt rá igény. 

Tény, hogy öt elsős korú gyerek már be is iratkozott ide a következő tanévre. A sorsukról megkérdeztük a minisztériumot, s ezt a választ kaptuk: „A gyermekek a törvényi előírásoknak megfelelően megkezdik iskolai tanulmányukat. Ennek érdekében – figyelembe véve, hogy nem indul a 2015/16-os esztendőben a piliscsabai iskolában első osztály – a Klik jelenleg is vizsgálja, hogy a rendelkezésre álló lehetőségek közül a gyermekek, s szüleik szempontjából a legjobb feltételekkel kezdjék a tanévet.”

Új elsősöket már nem fogad az általános iskola
Új elsősöket már nem fogad az általános iskola
Teknős Miklós

Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) kurátora, Daróczi Gábor örül a döntésnek, szerinte azonban fontos lenne tudni így júniusban, hogy a beiratkozott gyerekek szeptembertől hol tanulnak. Elmondta, hogy a CFCF munkatársai korábban felmérték a helyi családok igényeit, és úgy találták, a piliscsabai nagycsoportosok szülei közül egyetlen egy sem szerette volna eredetileg a szegregáló iskolába íratni a gyermekét, csak a többi helyről kiszoruló öt család kényszerült erre. 

– Szívből reméljük, hogy tényleg semmi sem jön közbe, és az érintett gyerekek integrált iskolában kezdik meg tanulmányaikat – így Daróczi Gábor, hozzátéve: ha a kormány ennyire huszárosan tud dönteni egy olyan iskola ügyében, amellyel kapcsolatban nincs jogerős bírósági határozat,

akkor ugyanilyen határozott lehetne azokkal az intézményekkel is, amelyek esetében a bíróság egyértelműen előírta a jogellenes elkülönítés felszámolását.

Farkas András, Piliscsaba polgármestere nem volt felhőtlenül boldog a hír hallatán. Bár nem találta minden ponton megfelelőnek a szegregált iskola szakmai programját, nem ért egyet az iskola bezárásával. 

– Jobb lenne, ha a negatív spirál megfordulna – mondta. Szerinte ugyanis inkább a pedagógiai programot kellene megújítani a bezárás helyett.

Az emberi erőforrások minisztere számos fórumon hangoztatta, hogy a kormány elkötelezetten küzd az oktatási szegregáció ellen, de ez tettekben eddig nem nyilvánult meg. A piliscsabai döntés az elkülönítés visszaszorítása érdekében hozott első kormányzati intézkedés.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.