galéria megtekintése

Balog Zoltán kitüntette, a váci püspök kirúgta a fideszes gimnáziumigazgatót

27 komment


Spirk József

Alig egy hónappal azután, hogy Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a pedagógusoknak adható legmagasabb állami kitüntetésben részesítette, Beer Miklós püspök azonnali hatállyal felmondott a balassagyarmati Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola igazgatójának és több kollégájának. A Nógrád megyei közgyűlés fideszes képviselőjeként is tevékenykedő Melo Ferencről kirúgása után a katolikus iskolák főhatósága körlevélben azt írta, nem alkalmazható keresztény iskolában. Melo becsületsértési pert indított a pap ellen.

Több mint két évtized után szeptemberre új vezető került az egyik legnagyobb katolikus oktatási komplexum élére.

Fotó: Komka Péter / MTI

A váci püspök június végén váratlanul visszavonta a balassagyarmati Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola igazgatójának megbízását, és gyakorlatilag lefejezte az intézményt. Melo Ferenc eltávolítása után az iskolában tanító feleségének is beígérték a felmondást, mennie kellett a gazdasági igazgatónak, és a közvetlen intézményfelügyeletet ellátó balassagyarmati plébánosra is áthelyezés várt.

 

A gyors kirúgások megdöbbentették a tanári kart, mert a tanévzáró idején még felhőtlennek tűnt az együttműködés az egyházi fenntartókkal. Ráadásul Melo Ferenc, aki a Fidesz képviselőjeként tagja a Nógrád megyei közgyűlésnek, egyike volt azoknak a pedagógusoknak, akik idén állami kitüntetésben részesültek. Az igazgató június elején kiemelkedő és elkötelezett oktató-nevelő munkája elismeréseként Balog Zoltán emberierőforrás-minisztertől és Palkovics László oktatásért felelős államtitkártól vehette át az Eötvös József-díjat.

A példátlanul kemény beavatkozás arra utalt, hogy a püspökség súlyos mulasztások vagy törvénytelenségek nyomára bukkanhatott, ám a személycseréket nem verték nagydobra. Az egyházmegye honlapján csendben kiírtak egy álláspályázatot a megüresedett igazgatói posztra.

A Népszabadság megkereste Beer Miklós püspököt, hogy milyen előzmények vezettek a nyugdíjkorhatár betöltése előtt egy hónappal Melo Ferenc kirúgásához. A főpap válaszában azt írta, hogy a volt igazgató több peres eljárást kezdeményezett az egyházmegye ellen, azok jogerős lezárásáig nem hozza nyilvánosságra a részleteket.

Fotó: Komka Péter / MTI

Melo Ferenc ügyvédje viszont azt mondta, a részleteket ők sem ismerik. Tományi Csaba szerint indoklás nélkül jött a felmentés.

Az ügyvéd elmondása szerint – miután az egyházi iskolákban lehetőség van a 62 éves kötelező nyugdíjazási korhatár utáni továbbfoglalkoztatásra – Melo Ferenc úgy döntött, kéri a július végén lejáró szerződése meghosszabbítását, és marad az igazgatói poszton. A püspökkel erről szóban meg is állapodtak. A hosszabbítás leadminisztrálására megbeszélt időpontban azonban nem a püspök, hanem egy hattagú "inkvizíció" érkezett. A csoport megszállta az intézményt, és követelte, hogy a közös megegyezéssel mondjon le. Melo erre nem volt hajlandó, ezért egyoldalúan felmondtak neki. Néhány nap múlva felmentéssel megszüntették pedagógusi megbízását is.

Tományi Csaba elmondta, a munkaügyi per mellett becsületsértés miatt magánvádas eljárást indítottak az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának vezetője ellen. A váci pap ugyanis a nyáron levelet küldött az iskola tanárainak, amelyben azzal indokolta a történteket, hogy a volt igazgatóról kiderült, "nem foglalkoztatható keresztény iskolában". Az ügyvéd szerint a főhatóság vezetőjének konkrétumok nélküli célozgatása miatt a tanárok bármit gondolhattak, "embert ölt, vagy ellopta az oltári szentséget", ezért bírósághoz fordultak.

Fotó: Komka Péter / MTI

A balassagyarmati iskola új vezetőjét is kerestük, hogy megtudjuk, ők hogyan látják a püspökség és a volt igazgató vitáját. Lavaj Árpád későbbre ígért tájékoztatást. Az új igazgató egyébként szeptemberben akkor debütált, amikor Beer püspök és Palkovics államtitkár együtt nyitotta meg a az iskola új épületszárnyát (lásd fenti képünkön)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.