Balog Zoltán egy német lapban ment neki Asselbornnak

Jutott a bírálatból Martin Schulznak is. A magyar miniszter szerint ugyanis mindketten ahhoz a típushoz tartoznak, amely megoldások helyett bűnbakokat keres.

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter és Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke veszélyeztetik Európa kohézióját – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a német Die Welt című lapnak adott interjúban. Asselborn nemrég azzal keltett feltűnést, hogy azt javasolta, Magyarországot zárják ki az EU-ból. Schulz szerint ugyan ez „teljes hülyeség", de egyébként ő is gyakran és élesen kritizálta a magyar kormányt.

Balog szerint luxemburgi politikus önmagában jelentéktelen, de egy olyan típust testesít meg, amely veszélyes. Egy másik példa erre szerinte Schulz, aki ugyanazon a hangon beszél. Ezek a vezetők nem ismerik a valóságot, nincs valódi megoldásuk a problémákra, ellenben agresszíven keresik a bűnbakokat – mondta a magyar miniszter.

A pénteki, pozsonyi EU-csúcstalálkozóról Balog azt mondta, hogy Európában nőnek a regionális különbségek, a közép-európai V4-ek mellett az északi és a déli tagállamok is közelednek egymáshoz. Kulcskérdés szerinte, hogy Németország hogyan pozícionálja magát: ideális esetben híd lehetne, segíthetne összekötni Közép-Európát a Nyugattal, ahol soha nem kellett elszenvedni a kommunista zsarnokságot.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.