galéria megtekintése

Balog szerint Amerikában még a feketéket korbácsolták, amikor nálunk már olyan demokrácia volt, hogy csak na

57 komment

NOL

Az, hogy nem demokratikusan választott, hanem egyéb érdekek által vezetett hatalmak próbálják befolyásolni Magyarország belső folyamatait, ez az abc-hez tartozó ténykérdés – állította a humánminiszter a 888.hu-nak adott interjújában.

„Nagy kihívást jelent számukra, hogy folyamatosan reakcióképesek legyünk és úgy tudjunk párbeszédben lenni a fiatalokkal, hogy ne adjuk fel az elveinket, másrészt ne tűnjünk bigott, ókonzervatív társaságnak. És itt van még bőven tennivalónk” – nyilatkozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a 888.hu-nak.

Azt is hangsúlyozta, hogy a „kormányváltások mindig azzal kezdődtek, hogy le kell rombolni azt, amit az előző csinált”. Ezért szerinte ha azt akarjuk, hogy „azoknak a dolgoknak legyen kifutása, amelyeknek nem négy év az életciklusa, vagyis azok a dolgok, amelyekért én vagyok a felelős, oktatás vagy az egészségügy, ott az érdemi változásokhoz akár egy évtizedre is szükség van”.

Az elmúlt 25 évben „inkább erősödött, semmint gyengült az az érzésünk, hogy ugyan formálisan szabad országban élünk, de vannak, akik minket más háttérhatalmaknak vagy világhatalmaknak a játékszerévé akarnak tenni” – mondta a miniszter. Szerinte ilyenkor felforr a magyarok vére.

 

„A kinevezett nagy nemzetközi szervezetek például megmagyarázzák nekünk, mit kellene csinálni a cigánysággal, a nőkkel, a sajtóval, a gazdasággal. Ma is léteznek olyan erők a világban, amelyek nem gondolják, hogy Magyarországnak magának kellene határoznia saját sorsáról” – fogalmazott.

„Az, hogy nem demokratikusan választott, hanem pénzügyi, gazdasági, egyéb érdekek által vezetett hatalmak megpróbálják befolyásolni Magyarország és más országok belső folyamatait, ez az abc-hez tartozó ténykérdés” – jelentette ki Balog. Majd így folytatta: „mi velük szemben a demokráciát védjük. Nézzünk körbe a szomszédos országokban, külső pénzügyi hatalmak hogyan gründolnak pártokat, akik aztán rövid idő múlva ott vannak a parlamentekben, és destabilizálnak politikai rendszereket”.

Szerinte ezek a háttérhatalmak kimondják, hogy baj van a demokráciával, s majd ők megjavítják. „Ha valaki elvesztette Magyarországon a gazdasági pozícióit, erőfölényét, és kiáll sírni az európai színpadra, hogy a 30 százalékos profitja 15 százalékra csökkent, és ez emberi jogi kérdés, akkor erre mindenki azt mondaná, elmész te a fenébe. De ha azt mondja, hogy Magyarországon veszélyben van a demokrácia, gyilkolják a cigányokat, virul az antiszemitizmus, az már egészen más felütés” – állítja a politikus.

„És akkor elkészülnek azok a tévéműsorok Németországban, amelyek a kisgyerekeknek próbálják elmagyarázni, hogy Orbán Viktor diktátor. Aztán, akik ezeket a filmeket elkészítik, kiderül róluk, hogy érdekes módon elég komoly közük vannak azokhoz a vállalatokhoz, akik érdeksérelmet szenvedtek el” – rántja le a leplet a háttérhatalmakról Balog.

Szerinte egyébként „nem véletlenül nem voltunk olyan hangosak a 2010-es évek elején. Mindaddig, amíg nem tudtuk azt mondani, hogy mi saját erőből rendbe tettük a gazdaságunkat, amihez nem kellett a németek vagy az angolok pénze, és eközben olyan népjóléti programokat indítottunk, amelyek korábban nem voltak még soha Magyarországon, és amíg nem tudtuk megmutatni, hogy van erőnk ehhez, addig kevesebb esélyünk lett volna az igazunk bizonyítására. Lefordítva: ha gazdaságilag nem tudnak minket megrendíteni, mert stabilan állunk a lábunkon, akkor nagyobb eséllyel tudjuk megvédeni az érdekeinket”.

Az interjúból a migránsozás sem maradhatott ki. „Mi most kezdünk ráérezni annak az ízére – mondta –, hogy milyen az, amikor otthon lehetünk a saját közösségeinkben. Kezdjük érezni, hogy nem vagyunk kiszolgáltatva annak, amivel kívülről bombáznak. Most kezdünk arra ráébredni, hogy meg tudjuk védeni magunkat, meg tudjuk teremteni a saját tereinket, tudjuk élvezni a saját ételeinket, a saját zenénket. Erre a saját világra nézve mindenképpen fenyegetettséget jelent, hogy itt van egy másik világ, egy olyan elsöprő erő, ami arról szól, hogy félmillió ember átgyalogol egy országon. És ez csak a kezdet.”

De odavágott a volt amerikai elnöknek is. Balog szerint a kommunizmus szelleme nyugaton is mérgezett, „ezért is ostobaság, amit nemrég Clinton mondott, hogy Amerika adta ajándékba a demokráciát Lengyelországnak és Magyarországnak”. Szerinte amikor „Amerikában még javában feketéket ostoroztak és rabszolgákat tartottak, Lengyelországban már-már olyan demokrácia volt, hogy csak na, nem beszélve a magyarokról. Mit gondolnak rólunk, hogy ők harcolták ki nekünk a szabadságot?”

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.