galéria megtekintése

Balog „meccsel”, de megegyezésre törekszik Lázárral

A „meccs” valóban tart Lázár János és közte a háttérintézményekről, de Balog Zoltán „konstruált történetnek” nevezte lapunk előtt  azokat a híreket, hogy a Klik megszüntetését e küzdelem jegyében ő javasolta volna.

Ha vesztésre állna, éppen az lenne a logikus a részéről, hogy a Klik megszüntetése ellen érvel, és igyekszik elérni, hogy az intézményfenntartóhoz rendeljenek minden más megszűnésre ítélt intézményt – mondta.

A kormány Lázár János előterjesztése szerint eredetileg 70 háttérintézmény megszüntetését tűzte ki célul, az Emmi 26 háttérintézményéből 19 szűnne meg vagy olvadna be. Az Atv.hu azt írta, hogy 11 kerülne jogutódlással a minisztériumhoz, például a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága, kettő őrizné meg önálló működését, így az Oktatási Hivatal is. Emellett változatlanul és Emmi-keretek közt működne tovább az átalakított Klik.

Az Atv.hu arról is beszámolt, hogy Balog Zoltán egy szűkebb körű megbeszélésen felvetette, ha Lázár János koncepciója kedvező fogadtatásra talál Orbán Viktornál, kénytelen lesz elköszönni a hivatalától. A miniszter ezt cáfolta, azt mondta, hogy a Lázár Jánossal folytatott egyeztetéseken kompromisszumos megoldásra törekszenek. Az előző ciklusban voltak konfliktusok közöttük, mára azonban – mint megtudtuk –, inkább egyfajta politikai érdekközösség jellemzi a kapcsolatukat, Balog Zoltán februárban Lázár János meghívására részt vett a hódmezővásárhelyi kórház átadásán is.

 

Az Emmi-miniszter nem egy intézményhalmozó típus, korábban a miniszterelnöknél azt szorgalmazta, hogy az egészségügy legyen önálló tárca. Információink szerint Balog Zoltán azt nem bánná, ha például a nyugdíj- és egészségbiztosítás a Varga Mihály által vezetett nemzetgazdasági tárcához kerülne, de a kórház-finanszírozás felügyeletéhez ragaszkodna.

Balog Zoltán és Lázár János. Érdekközösség?
Balog Zoltán és Lázár János. Érdekközösség?
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Információink szerint a kormány október végéig elhalasztotta a döntést az Országos Mentőszolgálat és az Országos Tisztiorvosi Hivatal sorsáról. Mindkét szervezet önállósága mellett meglehetősen sok érv van. Az OMSZ sorsával kapcsolatban már több kormányzati ötlet is volt, köztük, hogy a katasztrófavédelemhez csaphatják illetve az is, hogy a kórházfenntartó hivatal, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ felügyelete alá kerül. A döntésre – úgy tudjuk – egyelőre várni kell.

Várhatóan nem ússza meg a földarabolást az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, amelytől a kormány a pénzügyi ellátásokat (például a gyes, a gyed, táppénz, stb.) az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatósághoz vinné át. Ez a hivatalt viszont a Magyar Államkincstárba olvadhat.

Ami az egészségbiztosítóból marad, az egészségügyi ellátórendszer finanszírozása, benne a gyógyszertámogatás, a kormány a tervei szerint az Emberi Erőforrások Minisztériumához kerül, azaz a szakminisztérium lenne az OEP jogutódja. A kórházi fenntartó, az Állami Egészségügyi Ellátó Központhoz kerülhet az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK), amely egyebek mellett a rezidensek munkáltatója. Ez a szervezet köt szerződést a Markusovszky-ösztöndíjasokkal, és itt kezelik az orvosi és szakdolgozói nyilvántartásokat. Szintén a kórházfenntartó felügyelheti, működtetné a jövőben az Országos Vérellátó Szolgálatot.

Megőrzi önállóságát a hazai gyógyszerhatóság, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet. 

Az Országos Közegészségügyi Központ jogutód nélkül szűnne meg, amely tavaly három intézmény összevonásával alakult meg, ide tartoznak a környezet-és település-egészségügyi, a sugár-egészségügyi, valamint a kémiai biztonsági feladatok is.

A Magyar Idők információi szerint megszűnik az Országos betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumetációs Központ. Ez a hivatal az EMMI-be olvad.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.