galéria megtekintése

Balog csak csodálkozott, mik történnek az oktatásban

Balog Zoltán szerdán Miskolcon hallgatta meg az országos tiltakozást elindító tanárok panaszait. A kulisszák mögé belesve tudósítónknak kiderült: aki a minisztertől válaszokat remélt, az csalódottan távozott. Legfeljebb Balog gazdagodott némi szaktudással az általa irányított területről. A szakszervezet így nem is halasztja el a február 3-ra tervezett miskolci fáklyás felvonulását.

Negyvenöt percig panaszkodhattak a tanárok, diákok, s nagyjából ugyanennyi időt kapott a válaszokra a miniszter a tegnapi miskolci fórumon. Az feketén-fehéren kiderült, hogy Balog Zoltán nem akar hozzányúlni a sokak által utált Klikhez, az esemény utáni sajtótájékoztatón is csak annyit ígért a tárcavezető, hogy lesznek belső korrekciók,­ de az iskolafenntartó továbbra is az állam által létrehozott gigaintézmény marad.

A zárt ajtók mögött zajló beszélgetés résztvevői alig hittek a fülüknek, amikor bizonyos témaköröknél

Balog Zoltán maga árulta el teljes tájékozatlanságát.

 

A miniszter például elmesélte a megjelenteknek, hogy a két ünnep között volt némi szabadideje, utánanézett dolgoknak, s ekkor szembesült azzal, hogy egy tanár akár év közben is nyugdíjba mehet, ha eléri a korhatárt.

– Nem nagyon tudtam visszatartani a gúnyos mosolyt, amikor a miniszter kifakadt, hogy ez micsoda dolog, ezt nem lehet megtenni a gyerekekkel meg azokkal a pedagógusokkal, akik az így távozó helyett kénytelenek átírni az egész órarendet, s helyettesíteni, amíg nem találnak valakit. Hogy lehet, hogy egy miniszter nem ismeri az idevonatkozó jogszabályokat? Vagy miért­ nem figyelmezteti ezekre valaki! – fakadt ki tudósítónknak a fórum egyik résztvevője.

Országjárásba fogott Balog Zoltán, az első állomás után úgy tűnik: lesz mit tanulnia
Országjárásba fogott Balog Zoltán, az első állomás után úgy tűnik: lesz mit tanulnia
Koncz György

Szűcs Tamás, a helyi Földes Ferenc Gimnázium közalkalmazotti tanácsának vezetője ehhez hozzátette: ebből is látszik, hogy – miként azt már régóta követelik –

az oktatás ügyének saját miniszter kell, nem olyan, aki négy területért felelős, s így egyikben sincs otthon igazán.

A Herman Ottó Gimnázium egyik végzős diákja annyit mondott tudósítónknak, hogy maga is felszólalt a rendezvényen, s azt kérte, ne változtassanak év közben a szabályokon, ne kelljen másképp érettségizni, mint amilyen feltételekkel annak idején nekikezdtek a gimnáziumnak. Egy másik diák arról beszélt: nincs kréta, de ha van is, az olyan silány minőségű, hogy nem látni a táblán, ráadásul a táblák jó része repedezett, használhatatlan. Kiderült: még a krétát is közbeszerzéseken szerzi be a Klik, és a gigantikus állami intézmény megkerülésére nincs semmilyen lehetőség. Egy tanár szerint vicc, hogy tizenhárom mécses megvásárlásáért­ – amit az aradi vértanúk napján gyújtanak meg minden évben – két kérvényt kell benyújtaniuk, ráadásul egyikre se válaszolnak, így végül saját zsebükből fizetik ki azokat.

Balog Zoltán erre azt felelte: átgondolták a rendszert, s valóban kell egy kis mozgástér az igazgatóknak, ezért szeptembertől

bevezetik az „igazgatói bankkártyát” az efféle kisebb, de sürgős kiadásokra.

Balog Zoltán annyit Miskolcon megígért, hogy egyszerűsíteni fogják a tanárok minősítési rendszerét, de hangsúlyozta: a külső és belső ellenőrzéstől nem tudnak eltekinteni, a korszellem ezt követeli meg. Azok a mestertanárok, akik az elmúlt két évben túljutottak a kétlépcsős minősítési rendszeren, mindenesetre most egy kicsit fellélegezhetnek: őket csak három év múlva keresik fel újból a tanfelügyelők. Ezt a bejelentést enyhe taps fogadta a fórumon.

A felszólalók többsége

a pénztelenségre panaszkodott,

kivéve egy szakközépiskola igazgatóját, aki büszkén sorolta, milyen felújításokra futotta a pályázati pénzekből – őt azonban egyfajta kakukktojásnak nevezték az általunk megkérdezettek, hisz a szakközépiskolák már nem a Klik, hanem a nemzetgazdasági tárca fennhatósága alá tartoznak. Balog mindenesetre megígérte a jelenlévőknek, hogy az oktatásra a 2017-es költségvetésben több jut majd, mint eddig, az átmenetinek mondott pénzhiány okát pedig abban látta, hogy a rendszer lassú és bürokratikus.

Balra a tanárok és a szülők, jobbra az ámuló miniszter és csapata
Balra a tanárok és a szülők, jobbra az ámuló miniszter és csapata
Koncz György

Csabalik Zsuzsa, a Miskolcon jövő hétre fáklyás felvonulást szervező Pedagógus Szakszervezet helyi titkárhelyettese tanárként szintén részt vett az eseményen, noha a szakszervezetek képviselőit nem hívták meg. Szavai szerint Balog Zoltán látogatása után sem vált okafogyottá a február 3-ra tervezett demonstrációjuk. – Az nem rendszerszintű változtatás, hogy egy agyonellenőrzött tanárnak megígérik, holnaptól már csak feleannyit fogják vegzálni. Ne vonjanak ki több pénzt az oktatásból, és legyen a területnek saját, önálló minisztere, ez a minimumelvárásunk – mondta.

– Mindenki elmondta, mi a probléma, de senki sem mondta el, mi lenne a megoldás – így sommázta egy szülő, Váradi Gábor a hallottakat. Az ő lánya általános iskolás, s apaként egyetértett azokkal a felszólaló tanítókkal, akik azért fakadtak ki, mert az iskolaotthonos rendszerben az alsó tagozatosok nem tudnak játszani és levegőn lenni, annyi a feladatuk.

Ezen, állítólag, Balog Zoltán igencsak elcsodálkozott. Ő úgy tudta, az iskolaotthonos rendszert épp azért találták ki, hogy ne legyen házi feladat. A hallottak alapján biztos kijelenthető: ha a fórum tovább tartott volna, Balog miniszter feltehetőleg még többször elcsodálkozott volna.

Személyesen a miniszternek címezik

Pilz Olivér, a Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke tudósítónknak azt mondta: hétfőn újból elküldték levelüket a miniszternek, amelyben ezúttal konkrétan, neki címezve is leírták, milyen változásokat akarnak. Szavaik súlyát immár több mint 22 ezer támogató aláírás erősíti, köztük 300 iskola teljes tantestületéé. Szerinte az oktatás ma az Emmin belül mostohagyerek, s nem a súlyának megfelelően kezelik. – A miniszter többet kapott a fórumtól, mint amennyit mi a minisztertől, hisz kiderült, hogy számos rendszerszintű hiányosságról fogalma sincs – mondta az egyik távozó tanár.


Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.