galéria megtekintése

Balla Irma-ügy: nem hibázhatnak újra

Szeptember végéig meghosszabbította a nyomozás határidejét az ügyészség a 2007 húsvétján meggyilkolt debreceni önkormányzati képviselő, Balla Irma halála ügyében. Korábban rendőrségi források augusztus végi vádemelést prognosztizáltak, az ügyészek azonban a legapróbb részletek tisztázásáig nem emelnek vádat.

Balla Irma holttestét a fia találta meg a brutális bűntényt követő reggelen 2007 húsvétján. Bár a fiúnak, Schönstein Sándornak megdönthetetlennek látszó alibije volt a gyilkosság időpontjára, húsz kilométerre az otthonától barátaival közös szalonnasütésen volt, egy évvel a bűntény után mégis őt gyanúsították meg édesanyja meggyilkolásával.

Kevés kézzelfogható bizonyíték szólt Schönstein ellen, annál több vonta kétsége a fiú bűnösségét. Magyar György ügyvéd szerint egy év sikertelenség után a rendőrség végül jobb híján gyanúsította meg őt édesanyja meggyilkolásával.

– Végül azért lett ő a gyanúsított, mert túlságosan nyugodt volt a hangja, amikor a gyilkosságot bejelentette, és mert később sem úgy viselkedett, mint ahogy azok szoktak, akiknek megölték valamelyik hozzátartozóját – emlékeztet Magyar György.

 

Nemcsak a védője, hanem a magyar származású Thomas Schwabbauer magánnyomozó is úgy vélte, nem végeztek elég alapos munkát a nyomozók az ügy kezdetén. Mint még 2009 áprilisában lapunknak nyilatkozta, körültekintő munkával rövid idő alatt eljuthattak volna Balla Irma valódi gyilkosához.

A gyilkossági per iratanyaga a debreceni bíróságon
A gyilkossági per iratanyaga a debreceni bíróságon
Bócsi Krisztián

Schwabbauer két éve másfél hónapig dolgozott Debrecenben. Nem a család kérte fel, a gyilkos fejére kitűzött kétmilliós nyomravezetői díj motiválta. Ő volt az a magánkopó, aki megtalálta a '90-es évek közepén Debrecenből eltűnt H. Katalint. Két évig keresték a hatóságok, ő 35 nap alatt a nyomára akadt.

Tény, hogy a nyomozás során elkövetett hibák sora vezetett oda, hogy bár első fokon a bíróság bűnösnek mondta ki Schönstein Sándort édesanyja meggyilkolásában, a fellebbviteli bíróság új eljárást rendelt el, amelyben már viszont felmentették.

– Schönstein 23 hónapot töltött előzetesben ártatlanul. Egyetemi tanulmányait nem tudta befejezni, azóta a szak is megszűnt, amelynek a hallgatója volt – kezdi sorolni az okokat Magyar György, hogy miért is kértek vagyoni és nem vagyoni kártérítés címén összesen 20 millió forintot az államtól.

Kezdetben úgy tűnt, a Balla Irma-ügy az igazságszolgáltatás azon kevés fiaskóinak egyike lesz, amelyben az állam nem kényszeríti évekig tartó pereskedésre azt, akinek az életét az ő szervei törték derékba. Azonban az állam mégiscsak visszakozott a peren kívüli megegyezéstől. Annak ellenére is, hogy a rendőrség közben újabb gyanúsítottal állt elő, és határozottan állítja, hogy most tényleg az igazival.

D. Lajos valójában régi-új gyanúsított. Még a nyomozás korai szakaszában egyszer már magára vállalta a gyilkosságot, később azonban visszakozott, és mivel semmi más bizonyíték nem szólt ellene, nem is foglalkoztak vele a közelmúltig. Schönstein Sándor felmentése után, a megoldatlan élet elleni ügyek felderítésére Petőfi Attila vezérőrnagy vezetésével életre hívott nyomozócsoport újrakezdte a gyilkos hajszát a valódi gyilkos után. Egy új DNS-mintavételi eljárásnak köszönhetően sikerült D. Lajos DNS-ét kimutatni azon a pokrócon, amelyen Balla Irma holtteste feküdt. Nem lesz egyszerű megmagyaráznia, hogyan került a DNS-e a holttest alá.

E most már tényleg perdöntőnek látszó bizonyíték dacára az ügyészek újabb feladatokat szabtak a rendőrségnek. Biztosra akarnak menni. Nem hibázhatnak újra.

Közben a Legfőbb Ügyészség lecserélte az első két perben a Schönstein ellen a vádat képviselő – és az akkori nyomozást is felügyelő – Hajdú-Bihar Megyei Főügyészséget (a friss szem a jelek szerint az ügyészeknél is hasznos lehet), így jelenleg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség felügyeli a nyomozást. És ha a szeptember 25-i határidőre minden mozaik a helyére kerül, ők emelhetnek majd vádat D. Lajos ellen.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.