Negyvenmillió forintból építettek balesetveszélyes játszóteret a Várban

Hetek óta zárva tart a Halászbástya közelében található Mátyás Király Játszópark. Az alig egy éve átadott, 40 millió forintból létrehozott játszótér több balesetveszélyes játszóeszközt is tartalmaz.

Tavaly még úgy nézett ki, hogy a vár tövében létrehozott Mátyás Király Játszópark egy olyan színfoltja lehet a Várnegyednek, amelyet nem csak a helyiek, de a turisták is szívesen használatba vesznek majd. Alig egy év alatt azonban kiderült, hogy hét játékból hat balesetveszélyes.

444 szerint az önkormányzatot egészen addig nem izgatta gyerekek biztonsága, míg a szülők nem készítettek saját zsebből szakértői jelentést a játszótérről. Így derült ki, hogy csak a homokozóval nincs gond, a többi játékkal azonban igen. Ráadásul a játszóteret borító úgynevezett "mulccsal" is problémák vannak. Az ELTE Biológia tanszéke szerint ezekből apró tüskék szúródhatnak a gyerekekbe. Az önkormányzat a szakértői véleményeket látva záratta be pár hete a játszóteret, azóta azonban nem történt vele semmi.

„Én megértem a polgármester urat, hogy ő egy látványosságot akart ide, ahol lehet rendezvényeket is tartani, de ez így a gyerekeknek sajnos nem alkalmas” - mondta egy helyi anyuka a játszótérrel kapcsolatban. A játszótér bezárása miatt többen a játszótér Facebook-oldalán adtak hangot az elégedetlenségüknek, és közöltek fotókat a balesetveszélyes játékokról.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.