Bajnai szerint 'óriási probléma' a Jobbik térnyerése

Bajnai Gordon kormányfő szerint minden parlamenti párt felelőssége, hogy teret nyert a Jobbik, ami 'óriási probléma'. Lendvai Ildikó úgy vélte, a Fidesz 1,6 millió szavazója 'sok, de megint nem elég', Navracsics Tibor pedig az MSZP és az SZDSZ történelmi vereségéről beszélt. 'Más országban ébredtünk ma, mint amilyen előzőleg volt Magyarország' - fogalmazott Fodor Gábor. Az EP-választásokat értékelik a pártok a T. Házban.

Bajnai Gordon arra kérte az európai parlamenti választásokon mandátumot szerzett politikusokat, hogy az európai Magyarország és a magyarság érdekeit tartsák szem előtt. A miniszterelnök hétfői parlamenti napirend előtti felszólalásában azt mondta: a Jobbik térnyerése óriási probléma. „Ebben minden parlamenti pártnak van felelőssége, ezért mindegyiknek önvizsgálatot kell tartani" - fogalmazott a kormányfő.

Bajnai Gordon azt mondta: örül , hogy véget ért a kampány, így ismét koncentrálhatnak a munkára. Leszögezte: a kormány továbbra is az ország hosszú távú érdekeire tekintettel végzi a munkáját. Mindaddig - és csak addig -, amíg a parlament stabil többsége mögöttünk áll - hangoztatta.

A kormányfő megismételte azon álláspontját, hogy eddigi, több mint ötvennapos tevékenységüknek már megvan az eredménye, de azt is hangsúlyozta, hogy az ország még jó ideig ki lesz szolgáltatva a nemzetközi bizalom ingadozásának. Úgy látja, Magyarország ma bizalomkeltőbb hely kívülről nézve, mint néhány hónappal ezelőtt. Bajnai Gordon a következő időszak feladatának a bizalom további erősítését tartja.

Sok Fidesz-szavazó, de nem elég

Az MSZP elnöke szerint az európai parlamenti (EP) választás 1 millió 600 ezer Fidesz-szavazója sok, de megint nem elég, hiszen a Fidesznek még saját szavazótáborát sem sikerült meggyőznie arról, hogy ez a választás a kormányváltásról szól - mondta Lendvai Ildikó napirend előtt az Országgyűlésben.

Az MSZP és az SZDSZ 'történelmi veresége'

Történelmi vereség érte az MSZP-t és az SZDSZ-t - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője. A miniszterelnökhöz intézve szavait azt mondta: miközben arról beszél, hogy ez egy eredményes kormány, nem veszi észre, hogy a politikája mögött álló politikai hátország vasárnap megsemmisült. Kiemelte: a kormánynak és a miniszterelnöknek nincsen stabil politikai támogatottsága. Mint mondta, az európai parlamenti választáson az MSZP és az SZDSZ összesen 560 ezer szavazatot kapott, míg a Fidesz-KDNP egymillió hatszázharminc ezer szavazatot. A kormánynak nincs többsége sem az országgyűlésben, sem az országban - hangsúlyozta a fideszes képviselő.

Véleménye szerint Bajnai Gordon azt folytatja, amit Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök elkezdett, és szerinte ez a munka egy súlyosan veszélyeztetett térséggé tette Magyarországot Közép-Európában. Közölte: nem csak gazdasági, hanem társadalmi és lelki problémák is vannak az országban.

Semjén: Bajnainak le kellett volna ma mondania

A KDNP elnöke szerint a miniszterelnöknek be kellett volna jelentenie hétfőn lemondását. Semjén Zsolt erről napirend előtti felszólalásában beszélt a parlamentben. A magyar nép vasárnap beírta az elégtelent a miniszterelnök bizonyítványába, ez azonban nem évismétlést jelent, hanem kicsapást - fogalmazott az ellenzéki párt vezetője. A Fidesz-KDNP ugyanakkor abszolút többségű támogatást kapott, ami azt a hitet és reményt jelzi, hogy az emberek úgy látják: "Önök nem tudják annyira lerombolni az országot, hogy mi ne tudjuk újjáépíteni".

Fodor: egy egészen más országban ébredtünk ma

"Egész más országban ébredtünk a mai nap, mint ami előzőleg volt Magyarország" - mondta Fodor Gábor, aki az SZDSZ vereségét komoly kudarcnak nevezte, és hangsúlyozta, hogy a szükséges következtetéseket pártvezetőként le kívánja vonni. Szerinte a kudarc nem az elmúlt hónapokból táplálkozik, hanem egy több éves politika eredménye, amelyet az SZDSZ-nek kell majd értékelnie. "Nem lenne bölcs homokba dugni a fejünket, vagy megpróbálni magunkat áltatni azzal, hogy jól tettünk a dolgunkat; nem tettük jól, nem csináltuk jól, mert akkor nem így szerepeltünk volna, ezzel őszintén szembe kell nézni" - fogalmazott.

Szerinte ugyanakkor az egész magyar közéletnek le kell vonni a választás tanulságait, a demokratikus pártok - sem a Fidesz, sem az MSZP, sem az MDF - nem mehet el szó nélkül amellett, hogy középpárttá vált a szélsőjobb.

Bajnai Gordon az EP-választás másnapján a parlamentben
Bajnai Gordon az EP-választás másnapján a parlamentben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.