Bajnai óv az 'ellenreformációtól'

Bajnai Gordon szerint a Fidesz felelőssége, ha bizonyos területeken visszaállítja a kormányzása előtti - egy évvel korábbi - helyzetet. A leköszönő kormányfő a Figyelőnek adott interjúban ezt olyan "ellenreformációnak" nevezte, amely ártani fog annak, amiben mindannyian egyetértettek, nevezetesen, hogy Magyarországon több foglalkoztatottra van szükség, mert csak így gyorsítható fel a növekedés.

A szuperbruttósítás esetleges eltörlésével kapcsolatban a hetilap legfrissebb számában megjelent interjúban azt mondta: ez egyfajta technika, amely önmagában nem adóemelő, vagy adócsökkentő tényező. Véleménye szerint ha a szuperbruttót visszaviszik a régi alapra, s közben megtartják a 19-ről 17 százalékra csökkentett adókulcsot, akkor az valójában két százaléknyi adócsökkentést jelent, ami egész évre kivetítve 400 milliárd forintba kerülne a büdzsének. Ennek ma nem látja a fedezetét a költségvetésben - mondta -, ráadásul, ha a növekedést akarják serkenteni középtávon, de fenntartható módon, akkor inkább a munkaadói járulékot kellene tovább csökkenteni.

Bajnai Gordon úgy látja, hogy az elemzők döntő többsége - "különösen azok, akik nem indultak a magyar választásokon" - egyetértenek abban, hogy a 4 százalék körüli deficit tartható.

Szavai szerint a költségvetés tervezésénél néhány tizedszázalék bizonytalanság mindig előfordul, ám egy egész százaléknyi, vagy annak többszöröse már nem bizonytalanság, hanem más gazdaságpolitika, vagy drámai változás a külső feltételekben. Úgy fogalmazott: "A hiány nem olyan, mint egy totószelvény, amit kitöltünk novemberben, várunk egy bő évet, és meglátjuk, bejött-e a tippünk. Itt mi magunk vagyunk az a focicsapat, amelyik játssza a meccset".

Arra a kérdésre, reálisnak tartja-e Horváth Csaba szocialista főpolgármester-jelölt ingyenes BKV-ra vonatkozó elképzelését, azt válaszolta: kormánya április elején aláírta a szerződést a fővárosi önkormányzattal, amely szerint csak akkor adnak pénzt a közlekedési vállalat finanszírozásához és hosszú távú átszervezéséhez, ha vállalja a főváros, hogy a mai tarifákat - bármilyen politikai nyomás ellenére - legalább az inflációval emeli a jövőben. "Tehát nincs ingyen pénz, nincs ingyen ebéd, ez a mi álláspontunk" - jelentette ki.

Bajnai Gordon az interjúban ismét megerősítette, hogy nincs szándékában a magyar belpolitikával foglalkozni a következő években, legalábbis professzionálisan nem. Mint mondta, "most kell fél év, hogy kitaláljam, merre van az előre. Negyvenkét évesen exminiszterelnökként még valami fontosat, vagy legalábbis nekem fontosat és számomra inspirálót kellene találni azért az életben".

Kitért arra is: most világos mandátuma lesz egy kormánynak arra, hogy felelősséggel vigye tovább az ország sorsát. Szurkolok nekik, a szónak abban az értelmében, hogy én hiszen Magyarországnak szurkolok, és így a mindenkori kormány jó teljesítményének kell szurkolnom az ország érdekében - mondta a távozó miniszterelnök.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.