Bajnai Őszödről: manipulált jelentést hoztak nyilvánosságra

A volt miniszterelnök szerint nem az áll a végleges és teljes Őszöd-jelentésben, amit a nyilvánosságra hozott részletek sugallnak.

Bajnai Gordon lapunkhoz is eljuttatott közleményében reagált arra, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal nyilvánosságra hozott két, az őszödi beszéd kiszivárogtatásával kapcsolatos jelentést. "Miniszterelnökként az ügyben keletkezett jelentéseket ismertem, ezért állíthatom: a közvélemény elé tárt, megcsonkított szövegek nem azonosak az ügyben készült végső összefoglaló jelentéssel, annak következtetéseivel ellentétes megállapításokra próbálják rávezetni a nyilvánosságot" írja az Együtt-PM vezetője.

Bajnai szerint "a kormányzat még a közzétett dokumentumokból is a nemzetbiztonsági érdek védelmén messze túlmutató mértékben törölt politikailag érzékeny, a jelenlegi kormánypárti politikusokra nézve kedvezőtlen részeket, illetve felismerhetetlenné tette az általa sugallni kívánt értelmezésnek ellentmondó információkat." 

A volt miniszterelnök szerint "az Alkotmányvédelmi Hivatal ezzel a lépésével a választási kampányt kívánja manipulálni", amit törvénytelennek és elfogadhatatlannak tart.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.