Bajnai Gordon pert nyert a Magyar Nemzet ellen

A Fővárosi Bíróság kimondta: Bajnai Gordon által korábban vezetett Wallis nem okozott hátrányt a költségvetésnek, Bajnai Gordon nem kerülte ki az adószabályokat és a Ciprusról származó jövedelme után megfizette a magyar költségvetésnek járó 54 millió forint adót.

A Fővárosi Bíróság napokban hozott ítélete szerint a Magyar Nemzet több cikkében, több esetben is valótlanságot állított Bajnai Gordon miniszterelnökkel kapcsolatban. A bíróság két cikk összesen 7 állításának valóságtartalmát vizsgálta, és megállapította: a napilap mindkét cikk mind a 7 állításában valótlanságokat közölt a miniszterelnökkel kapcsolatban.

A Fővárosi Bíróság kimondta: Bajnai Gordon által korábban vezetett Wallis nem okozott hátrányt a költségvetésnek
Bajnai Wallis

Így egyebek mellett a Fővárosi Bíróság elsőfokú ítélete megállapította, hogy hamis a Magyar Nemzet június 3-án megjelent cikkében szereplő több állítás. Az igazság az, hogy Bajnai Gordonnak korábban résztulajdonában álló cége, a WEMS tulajdonosi köre nem volt ismeretlen, a volt és jelenlegi tulajdonosok adatait a ciprusi cégnyilvántartás adataiból bárki máig lekérheti megfelelő eljárási díj megfizetése mellett.

A Fővárosi Bíróság ítélete szerint nem igaz az a június 3-án megjelent állítás sem, amely többek között azt állította, hogy a WEMS nevű cégtől származó jövedelme után Bajnai Gordon nem fizetett adót. Ezzel szemben a bíróság Bajnai Gordon adóbevallásai és adófolyószámla-egyenlege alapján megállapította, hogy ő az innen származó jövedelme után több mint 54 millió forint adót fizetett meg a magyar államnak. Ugyancsak megállapította a bíróság, hogy Bajnai Gordon nem kerülte ki a vonatkozó adószabályokat.

Az ítélet szerint hamis a Magyar Nemzet 2009. május 25-i számában közölt cikk azon állítása is, miszerint a Bajnai Gordon vezette Wallis-csoport több milliárdos kárt okozott a magyar költségvetésnek. A bíróság megállapította, hogy sem Bajnai Gordon, sem a Wallis-csoport nem okozott kárt az államkasszának.

A Fővárosi Bíróság helyreigazításra kötelezte a Magyar Nemzetet. Az ítélet nem jogerős.

A miniszterelnök jogi képviselője útján akkor fordult a bírósághoz, amikor személyéről, Bajnai Gordonról sorozatosan jelentek meg hamis és félrevezető információk a napilapban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.