Bajnai a szocialistákhoz irányította Gyurcsányt

Az MSZP és az Együtt-PM szövetség egyezsége alapján a szocialisták feladata, hogy tárgyaljanak Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciójával - így nyilatkozott szombaton Bajnai Gordon. Hozzátette: ha megállapodnak, pártja támogatja az egyéni választókerületekben közös jelöltként induló DK-s politikusokat, sőt azt sem zárta ki, hogy - ha kell - egy fővárosi körzetet átadnak a Gyurcsány-pártnak.

A szocialista párt tagjaival és aktivistáival való összefogásra szólította fel Bajnai Gordon volt miniszterelnök az Együtt-PM szövetség választókerületi elnökeit és képviselőjelöltjeit a szervezet első, országos gyűlésén – értesült a Népszabadság. A Benczúr utcai szakszervezeti központ tárgyalójában megtartott eseményen valamivel több mint százan voltak jelen, így a már említett helyi vezetők és jelöltek, illetve a pártalapítók és elnökségi tagok. Ez volt az első hivatalos ülése az Együtt-PM politikai, konzultatív testületének.

Bajnaiék szerint a DK-val való megállapodás a szocialisták dolga, de az így állított közös jelölteket ők is támogatni fogják
Karácsony Gergely, Bajnai Gordon és Kónya Péter szombati egyeztetéseik után

A tanácskozáson - amelyet Szelényi Zsuzsanna egykori Fidesz-alapító és várhatóan az Együtt VI.-VII. kerületi képviselőjelöltje konferált levezetőként - Bajnai Gordon volt miniszterelnök mellett előadást tartott még Karácsony Gergely (Párbeszéd Magyarországért), Kónya Péter (Szolidaritás), Juhász Péter (Milla) és Szigetvári Viktor (Haza és Haladás) is, utóbbi elsősorban a kampányfelkészülés technikai részleteiről, az ősszel várható országjárás kereteiről beszélt, kiemelve, hogy az Együtt-PM egyéni jelöltjei is helyi és központi üzenetekkel kampányolnak majd. A Népszabadság forrásai szerint Bajnai Gordon a tanácskozáson többek között azt mondta: az Együtt-PM minden helyi vezetőjének, aktivistájának és jelöltjének össze kell fognia a szocialistákkal és a kampány során meg kell tudni mutatniuk a szövetség előnyét és erejét.

Úgy tudjuk, Bajnai az előadásában többször is hangsúlyozta, hogy ha nem lesz győzelmi hit, ha a kampány során nem tudják megmutatni, hogy ez az összefogás képes parlamenti többséget szerezni a választáson, akkor nincs értelme elindulni. "Ősszel meg kell erősíteni a győzelembe vetett hitet" - fogalmazott forrásaink szerint a volt kormányfő.

Bajnai Gordon a tanácskozás egyik szünetében tartott tájékoztatóján a Demokratikus Koalícióval kapcsolatos újságírói kérdésekre válaszolva azt mondta: az Együtt-PM elnöksége nem foglalt állást a DK megkereséséről, de szívesen "beszélget" Gyurcsány Ferenccel. Ugyanakkor - folytatta - az MSZP és az Együtt-PM megállapodása alapján a szocialisták feladata tárgyalni a DK-val, ők adhatnak át egyéni választókerületeket és listás helyeket. Ha ez megtörténik, az Együtt-PM támogatni fogja a DK egyéni körzetekben közös jelöltként induló politikusait - jelentette ki Bajnai Gordon. Mint ismert, a DK elnöke a koordinált indulásban való MSZP-Együtt megállapodást korábban rossz döntésnek nevezte és közölte: tárgyalásokat kezdeményez mindkét szervezettel a teljes összefogás létrehozása érdekében, de ha ez nem sikerül, akkor a DK kész egyedül indulni mind a 106 körzetben és önálló pártlistát is állítani fog.

Ehhez kapcsolódik, hogy a Népszabadság értesülései szerint az MSZP és az Együtt között szóba került, hogy adott esetben Bajnaiék készek "visszaadni" egy budapesti körzetet (vélhetően a XII. kerületet), amelyet a szocialisták így Gyurcsányéknak ajánlhatnak fel a korábban felvetett négy körzet egyikeként. (Az MSZP ugyanis hét körzetet már átengedett az Együtt számára, ennél több fővárosi kerületet viszont nem tud és nem is akar.) Az Együtt a fővárosi kerületért cserébe vélhetően egy másik vidéki körzetet, például Pápát kaphatná meg; de ez egyelőre bizonytalan; nagyban függ attól, hogy hétfőn Mesterházy Attila és Gyurcsány Ferenc meddig és mire jut majd a közös tárgyalásukon.

Bajnai Gordon az országos gyűlés szünetében további kérdésre válaszolva azt is elmondta: nem tart attól, hogy a Gyurcsány-párt önállóan indul a választáson és szavazatokat vesz el az MSZP-től és az Együtt-PM-től. "Gyurcsány Ferenc többször elmondta, hogy bölcsességre, önkorlátozásra van szükség, a szervezeti-személyi érdekeknél fontosabb a kormányváltás ügye" - tette hozzá a volt miniszterelnök.

A Népszabadság több megbízható forrása is ezzel kapcsolatban hozzátette: egyelőre értetlenül állnak Gyurcsány és a DK álláspontja előtt, mivel korábban - állítólag - a volt kormányfő is támogatta a koordinált indulás lehetőségét, sőt, részben közvetített is ennek elfogadásában az MSZP és az Együtt között. Forrásaink szerint nem elképzelhetetlen, hogy Gyurcsány "csak az árat viszi feljebb" a minél előnyösebb megállapodás érdekében, ennek viszont ellentmond, hogy - ha nem is ellenvélemény nélkül, de - a DK elnöksége csaknem egyhangúlag döntött az önálló indulással kapcsolatban. Forrásaink arra hívták fel a figyelmet, hogy bár az egyéni körzetekben a DK-nak az ellenzéki oldalon nincs érdemi esélye és a DK-szavazók markáns része - tudván, hogy a voksaik elvesztegetett szavazatok lehetnek - vélhetően át fognak szavazni az összefogás jelöltjére. "A DK bázisa rajong Gyurcsányért és bárhova követi, de talán még ennél is erősebben el akarja zavarni Orbán Viktort, ha pedig ennek úgy látják majd több esélyét, hogy nem a DK, hanem az összefogás jelöltjére szavaznak, akkor ezt fogják tenni.

Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egy önálló DK-lista viszont okozhat veszélyeket az ellenzéki oldalon, egy Gyurcsány vezette névsor bőven elvihet annyi szavazatot, ami épp a kormányváltó összefogás alól rúgja ki a többséget. Az MSZP-ben a többség meg- és ki akar egyezni Gyurcsányékkal, de tény, hogy a volt kormányfő elmúlt időszakban tett nyilatkozatai ezt a hozzáállást nem épp pozitív irányba erősítették" - fogalmazott több, bennfentes forrásunk, hozzátéve: a DK várhatóan hivatalosan is kosarat kap Bajnaiéktól a következő napokban, így leginkább Mesterházy Attilán múlik majd, hogy megoldja a kialakult helyzetet.

Kónya Péter, az Együtt-PM társelnöke is bízik abban, hogy az MSZP és a DK megállapodik. Mint mondta: arra készítik fel választókerületi elnökeiket, hogy bár a különlistás indulás miatt bizonyos értelemben versenyezniük kell az MSZP-vel, eközben nem okozhatnak sérelmet nekik, nem támadhatják a szocialistákat. Karácsony Gergely, a PM országgyűlési képviselője elmondta: rövidesen összeülnek a kampány lebonyolításáért felelős szocialista politikusokkal, hogy egyeztessék a feladatokat az egyéni választókerületekben.

Bajnai Gordon a sajtótájékoztatón bemutatta Teket Melindát, az Együtt-PM szövetség jelöltjét a szeptember 22-ei bajai időközi választáson. A jelöltet az MSZP és a DK is támogatja.

A Fidesz közleményben reagált Bajnai Gordon sajtótájékoztatójára. A távirati irodához eljuttatott közleményben azt írták, az elmúlt napok "végképp bebizonyították", hogy Gyurcsány Ferencet, Mesterházy Attilát, Bajnai Gordont, ahogy régen, úgy ma is egyedül a személyes hatalmi érdekek hajtják. A közlemény szerint "egyikük sem kínál Magyarországnak mást, csak ugyanazt a veszélyes és szélsőséges politikát, amellyel 2010 előtt tönkretették az országot, és elszegényítették a magyar családokat". Magyarország az elmúlt három évben kijött abból a mélységes gödörből, amelybe a Gyurcsány-Bajnai-kormány taszította, azóta a családok, a vállalkozások, az ország egyre erősebbek. A Fidesz nem hagyja, hogy ugyanazok, akik csaknem Görögország sorsára juttatták Magyarországot, újra veszélybe sodorják a magyar emberek teljesítményét - áll a közleményben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.