galéria megtekintése

Bajban a paksi bővítés: az új erőmű kiüti a régit

A kormány állításával szemben mégis készült hatástanulmány a paksi bővítésről, de nem véletlenül tartották titokban. A dokumentum szerint a beruházás az elképzelt formában pénzügyi, rendszerbe illesztési és környezetvédelmi okok miatt is megvalósíthatatlan – állítja a birtokában lévő részletekre hivatkozva Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselője. Az MVM szerint félrevezető állításokat fogalmazott meg az ellenzéki politikus.

„Az új paksi atomerőműről szóló döntéshozatali folyamat során a kormány még a saját maga által hozott jogszabályt sem tartotta be, mivel nem végezték el a megalapozó vizsgálatokat. Az adatok nyilvánosságáról szóló perben a Fővárosi Törvényszék elutasította a keresetet, mivel a per során kiderült, hogy a kért információk nem is léteznek” – írta egy évvel ezelőtt a Társaság a Szabadságjogokért és az Energiaklub a bírósági ítélet után. Az ügy előzménye, hogy a két szervezet adatigénylési perben próbált hozzájutni a bővítésről szóló kormánydöntést megalapozó tanulmányokhoz, de nem jártak sikerrel, mert a nemzeti fejlesztési tárca képviselője a bíróság előtt azt állította: a kért anyagokat valójában el sem készítették.

Hasonló „eredményre” jutott tavaly Jávor Benedek is, amikor EP-képviselőként megpróbálta kikérni a megalapozó iratokat: a Paks II. projektcég zárt adatszobájában, titoktartási kötelezettség terhe mellett olyan anyagokat mutogattak neki, amelyek még a Lévai-projekt során készültek 2008 és 2012 között, és az Energiaklub korábbi perei nyomán az interneten is hozzáférhetőek.

Fotó: M. Schmidt János / Népszabadság

 

Most úgy tűnik, hogy a kormány nem mondott igazat, amikor letagadta a friss tanulmányok létezését: Jávorhoz a napokban olyan dokumentumokat juttattak el, amelyek bizonyítják, hogy rendelkezésre áll egy hatástanulmány, amelyet 2014-ben, vagyis a legfontosabb döntések meghozatalakor aktualizáltak. A dolgozatról az MVM (a paksi atomerőmű tulajdonosa) készített elemzést, amely a tanulmány súlyos hibáira és tartalmi ellentmondásaira hívja fel a figyelmet – egyebek között arra, hogy 2008-as, vagyis a válság előtti adatokra építve nem lehet 2014-ben relevánsan megítélni egy új atomerőmű megvalósíthatóságát.

Az MVM álláspontja szerint felül kell vizsgálni a bővítés piaci környezetét, mert nincs valószínűsége, hogy a 2007-2008-as piaci prognózisokban rögzített körülmények valaha is visszatérnek. Meg kell vizsgálni továbbá az új atomerőművi blokkok rendszerbe illeszthetőségét, mert fennáll a veszélye, hogy az új atomerőmű a régi, kevésbé rugalmasan szabályozható reaktorok meglévő kapacitását fogja kiszorítani a piacról. Az egyik szövegben konkrétan arról írnak, hogy az új blokkok belépésével a régi blokkok termelésének 30-35 százaléka kiszorul a rendszerből (főleg a ma is meglévő éjszakai áramfelesleg, illetve a villamos rendszer felvevőképességének korlátai miatt), és lesznek olyan időszakok, amikor a meglévő négy blokkból kettőnek vagy háromnak a működtetését is szüneteltetni kell – ami praktikusan azt jelenti, hogy az atomerőmű csak veszteségesen tud üzemelni.

De rosszul jár a két új blokk is: ott átlagosan 15-20 százaléknyi kényszerű kieséssel kell számolni rendszer-szabályozási okokból, ami illúzióvá teszi a tervekben szereplő 95 százalékos átlagos kihasználtságot. Az MVM elemzése sürgeti, hogy vizsgálják felül a költségterveket – mivel nem derül ki a tanulmányból, hogy pontosan milyen beruházásokat foglalnak magukban, és mikori árszinttel számolnak –, továbbá a megtérülési számításokat is, figyelemmel többek között olyan tényezőkre, mint hogy a szomszédos országok áramtermelőinek is exportgondjaik vannak, vagyis a paksi áram értékesítése is nehézségekbe ütközhet.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Egy másik dokumentum leírja, hogy hamis az állítás, amely szerint az új blokkok hőterhelése csak lokálisan jelentkezik a Dunában: a hőhatás a védett gemenci árteret is érinti majd, lenyúlik egészen a déli országhatárig, és nyaranta többször 30 fok fölé viszi majd a Duna vizének hőmérsékletét, tömeges pusztulást okozva a vízi élővilágban. Ezt csak az erőmű visszaterhelésével (részleges leállításával) lehet kivédeni, ami viszont szintén csökkenti a 95 százalékosra tervezett hatásfokot, azaz tovább nehezíti a beruházás megtérülését. Az anyag szerint nem lehet megoldani a hat reaktorblokk állandó, biztonságos és a környezeti feltételeknek is megfelelő hűtését a Duna vizére támaszkodva.

Jávor azt állítja: az elektronikus formában a blogjára is feltöltött dokumentumok egyértelművé teszik, hogy a kormány hamis adatokra alapozva nyomta át a parlamenten és a közvéleményen a bővítést: a mostanáig titkolt információk alapján a bővítés pénzügyi, rendszer-szabályozási, árampiaci és környezeti szempontból is megalapozatlan.

Az MVM reagált az állításokra

Az MVM Paks II. Zrt. szerint a fenti információk félrevezetőek. Az új atomerőművi blokkok előkészítő munkájának megkezdésével kapcsolatban 2008-ban ugyanis több feljegyzés, tervezet, tanulmány készült az akkor rendelkezésre álló adatok alapján.

Az MVM Paks II. Zrt. reagálásában az írta, hogy a Jávor Benedek blogján megjelent Javaslatok az új atomerőművi blokkok aktualizált megvalósíthatósági tanulmányához című MVM Zrt. belső feljegyzés az egyik ilyen tanulmány, az MVM társaságcsoporton belüli aktualizáláskor készített munkaközi anyagára vonatkozhat.

Az erőműfejlesztő hangsúlyozta, hogy az atomerőmű vízhűtéséhez kapcsolódó, Jávor Benedek által hivatkozott anyagokban felvetett problémákat a Paks II. projekt engedélyeztetési eljárásának keretein belül elkészített környezeti hatástanulmány vizsgálta, és a kérdésekre megnyugtató válaszokat adott. Az MVM Paks II. Zrt. a közleményben azt is kiemelte: az Országgyűlés 2009. március 30-án több mint 95 százalékos többséggel elvi engedélyt adott az új atomerőművi blokkok előkészítő munkájának elkezdésére.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.