Bagdy kontra KDNP-s polgármesterek

A feszültség nemcsak Tarlós és a polgármesterek közt áll fenn, de a KDNP-sek között is - hallani.

Feszültséget okoz a KDNP-ben , hogy Kósa Lajos debreceni, Borkai Zsolt győri, Cser-Palkovics András székesfehérvári, Szalay Ferenc szolnoki és Székyné Sztrémi Melinda salgótarjáni polgármester mellett Habis László KDNP-s egri polgármester is aláírta azt a módosító indítványt, mely a közösségi közlekedés jövő évi forrásait szeretné átrendezni – mondták lapunknak kereszténydemokrata források.

Az indítványt október elején terjesztették elő, de „azóta sem csitultak a kedélyek”. A főváros helyi közlekedése az országos személyszállítás hetven százalékát képviseli, viszont Budapest jelenlegi támogatása a teljes támogatás közel 92 százaléka. Ezért a fideszes és KDNP-s polgármesterek a vidéki tömegközlekedés támogatására a tervezettnél 5 milliárd forinttal több, 8065 milliárd forintot irányoznának elő a budapesti tömegközlekedés tervezett 32,2 milliárd forintos támogatásából.

„A feszültség nemcsak Tarlós István főpolgármester és a polgármesterek közt áll fenn, de a KDNP-sek között is. Hiszen Bagdy Gábor pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes nyilván Budapest érdekeit képviseli, és a főpolgármester mellett áll” – mondták KDNP-sek, hozzátéve: Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere, a KDNP frakcióvezető-helyettese nem írta alá a módosítót, de Habis Lászlóval közösen lobbizik a vidéki közösségi közlekedési plusz-forrásokért. A kiszivárgott hírek szerint Bagdy Gábor ki is fejezte rosszalását a KDNP vezető politikusainak.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.