Bács-Kiskun megye: 36 földpályázatból 26-ot két család nyert meg

Az LMP ragaszkodik ahhoz, hogy tegyék nyilvánossá az állami földbérleti pályázatokat és azok pontozását – jelentette ki csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Szabó Rebeka. A politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy Bács-Kiskun megyében 36 pályázatból 26-ot két család nyert el.

A képviselő, aki a közelmúltban áttekintette a Bács-Kiskun megyei állami földbérleti pályázatokat, elmondta, újabb bizonyítékát találták annak, hogy nem igazak azok a kormányzati kijelentések, amelyek szerint a családi gazdálkodóknak és az állattartóknak adják bérbe az állami földeket. Szavai szerint ezek a területek vagy országos fideszes kötődéssel, vagy jó helyi kapcsolatokkal rendelkező emberekhez jutnak.

A politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy Bács-Kiskun megyében a 36 érvényesen zárult állami földpályázatból 26-ot két, egymással üzleti kapcsolatban álló család nyert meg. Hangsúlyozta, hogy ezeknek a családoknak sem szakirányú végzettségük, sem állataik nincsenek, egyikük ráadásul gazdálkodási tapasztalatokkal sem rendelkezik. Megjegyezte, hogy a velük szemben induló, vesztesnek nyilvánított pályázóknak viszont vannak állataik és reális gazdasági és üzleti vállalásokat tettek. A pályázatok alapján úgy tűnik, hogy van olyan jelentkező „aki ha a három kismalac című mesét nyújtja be, a szubjektív pontozási rendszer miatt maximális pontot kap rá” – jelentette ki.

A képviselő szerint mindez alátámasztja azt, hogy rossz úton jár az állami földbérletpályázat, mert vannak olyan települések, ahol az összes környékbeli földet egy-egy meghatározott érdekcsoport viszi el. Az LMP azt akarja, hogy mind a pályázatokat, mind azok pontozását hozzák nyilvánosságra – jelentette ki. Hozzátette, egyúttal azt is kérik, hogy az egész pályázati rendszert vonják vissza, és jövőre egy szakmailag megalapozott kiírás alapján hirdessék meg az állami földeket – mondta zárásként.

Arra kérdésre, hogy az általa említett családok tudomása szerint rendelkeznek-e fideszes vagy kormányzati kapcsolatokkal, azt felelte, ezt személy szerint nem tudja, de önmagában már az is aggályos, hogy 36-ból 26 pályázatot egy gazdasági érdekcsoport vitt el. Hozzátette, az sem sokkal jobb, ha „helyi kiskirályok” viszik el a földeket, mert nem valósul meg az a kormányzat által kommunikált cél, amely szerint a helyben lakó állattartó gazdálkodók megerősítésével kell fellendíteni a helyi gazdaságokat és a vidéket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.