galéria megtekintése

T. Ház: Veszélyes narancssárga lufik, frappáns államtitkár


Szalay Tamás Lajos
NOL

A 2010-ben megválasztott parlament utolsó ülésnapjáról már hivatalosan is hiányzott Simon Gábor, igaz, szóban azért jelen volt. Az Együtt-PM képviselői csütörtökre is akcióval készültek: lufikon reptették el a kormány négy évvel ezelőtti ígéreteit. Míg Jakab István levezető elnök attól félt, mivel lehetnek megtöltve a luftballonok, Rétvári Bence inkább viccet csinált belőle.

Alig egy-két tucat képviselő jelenlétével kezdődött meg a menetrend szerinti utolsó plenáris ülés. Jakab István levezető elnök bejelentette, hogy Simon Gábor lemondott országgyűlési mandátumáról, így a képviselők száma eggyel csökkent.

Kereszténydemokrata mérleg

 

 

„Ezt ígértük” – ez volt a címe a kereszténydemokraták utolsó napirend előtti felszólalásának. Harrach Péter frakcióvezető többek között arról beszélt, hogy a következő ciklusban már kisebb létszámmal ülésezik a Parlament, számos jelenlegi képviselő már nem lesz tagja az Országgyűlésnek. Harrach szerint a mostani kormányzótöbbség nemcsak bátor volt az elmúlt négy évben, de megfelelő jövőképpel is rendelkezett.

A kereszténydemokrata politikus ezt követően az elmúlt négy év eredményei között elsőként az új alkotmányt emelte ki, de beszélt a határon túli magyarok szavazati jogának megadásáról, a közigazgatás szerinte rendezett átalakításáról és arról is, miként sikerült az „állami nyugdíjrendszert fenyegető magán-nyugdíjpénztári rendszer megszüntetésével” biztosítani a nyugdíjak kifizethetőségét. Harrach szerint abban az elmúlt nyolc évben rossz irányt vettek a szociális intézkedések, de mint mondta: ezt is sikerült kijavítani a mostani kormányzótöbbségnek. „Az út, amin elindultunk, helyes, ezt kell folytatni” – zárta szavait a KDNP frakcióvezetője.

Rétvári Bence közigazgatási államtitkár reagált a felszólalásra a kormány részéről. Szerinte az új alkotmány körüli vita immár „tudományos érdeklődéssé szelídült”; hozzátéve, hogy a nemrég elfogadott alaptörvény szerinte az egyik legmodernebb alkotmány, amely a szabadságjogokat a lehető legszélesebb módon képes biztosítani. Rétvári államtitkár szintén kiemelte az „óriási közigazgatási reformot”, amely szerinte sokkal jobb volt, mint a szocialisták és liberálisok hasonló, korábbi próbálkozásai, hiszen a Fidesz-KDNP az átalakítások mellett egyáltalán nem csökkentette az önkormányzatok számát.

Rétvári rámutatott arra is, hogy veszélyes Gyurcsány Ferenc azon ígérete, miszerint hatalomra kerülésük esetén felmondanák a vatikáni szerződést, mert ebben az esetben szerinte emberek százezrei válnának azonnal másodrangú állampolgárokká, és jutnának hozzá korlátozottan az oktatási és egészségügyi szolgáltatásokhoz.

Elszámoltatás helyett törvényi szintre emelt korrupció

 

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője volt a második napirend előtti felszólaló. Az ökopárti társelnök „Szembesítés” címmel többek között arról beszélt, hogy a jelenlegi kormánypártok a ciklus elején meghirdették az államadósság elleni szabadságharcot, amire a gazdasági fejlődéshez valóban szükség volt, de – mint arra Schiffer is rámutatott – az egykulcsos adórendszerrel elvonták a fejlesztéseket, a magán-nyugdíjpénztári vagyon bedarálásán túl pedig nem sikerült érdemben csökkenteni az adósságállományt.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Az LMP társelnöke szerint helyesen tartalmazta a kormányprogram az alacsony foglalkoztatottság elleni harcot is, de Schiffer szerint ezt leginkább a helyi gazdaságok megerősítésével lehetett volna megnyerni, ehelyett a kormány a közfoglalkoztatás statisztikáival és a külföldre menekült fiatalok adataival kozmetikázta csak az ezzel kapcsolatos tényeket. Az LMP politikusa kritizálta az oktatás területén végbement – szerintük rossz irányú – átalakításokat, de hangsúlyosan kiemelte a korrupcióellenes intézkedések hiányát is.

Schiffer szerint a jelenlegi kormány elszámoltatást ígért, de ehelyett törvényi szintre emelte a korrupciót, és csak a Fideszhez lojális oligarchákat hizlalták az elmúlt években.

„Örülök, hogy szirénák nélkül szólalt fel képviselő úr!” – reagált válaszában Rétvári Bence, viccesen utalva az LMP korábbi akciójára. A közigazgatási államtitkár az államadósság elleni harc kapcsán azt mondta: a kormány kiváltotta az önkormányzatok, az egyetemek és a sportegyesületek adósságait, és segített a magyar állampolgároknak is, hogy kimásszanak a devizahiteleikből. Rétvári a korrupcióellenes harccal kapcsolatos kritikákra azzal vágott vissza, hogy az LMP éves beszámolóit az ÁSZ nem mindig fogadta el, az ökopártiak még mindig nem tisztázták, hogy milyen financiális viszony fűzi őket az amerikai Richard Fieldhez, illetve, hogy miért támadnak olyan közbeszerzéseket, amelyeken a párt prominensei is pályázóként indulnak.

Az államtitkár szerint az LMP adórendszert érintő kritikájából az olvasható ki, hogy az ökopártiak adóemelést hajtanának végre kormányon; a közfoglalkoztatottak kapcsán pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a program az érintetteknek a felemelkedés lehetőségét biztosítja.

A négy év, amikor a kudarcot is sikernek mondták

 

Vona Gábor, a Jobbik elnöke is értékelte az elmúlt négy évet napirend előtt. A radikális párt arról beszélt parlamenti szónoklatában, hogy az elmúlt ciklus „az illúziókeltés négy éve volt”, amely során a kudarcokat is sikerként mutatják be. Vona azt mondta: sokszor elhitte, hogy a kormánypártiak tényleg úgy beszélnek, mint a jobbikosok, de aztán csalódnia kellett, mert végül úgy cselekedtek, mint a szocialisták. A Jobbik elnöke szerint a radikálisok ezért azokat képviselik, akiknek nemcsak az elmúlt négy évből, de az elmúlt huszonnégy évből is elegük van.

Vona ismét bevitt egyet a szocialistáknak, mondván csak azért támadják a paksi beruházást vagy a Közgép milliárdjait, mert az elmúlt négy évben nem az ő zsebükbe vándoroltak a közpénzek. A Jobbik elnöke beszélt a Simon-ügyről is, felszólítva az MSZP-seket, hogy tisztázzák a negyedmilliárdos összeg valódi forrását, mert „ennek a pénznek szaga van”.

Vona Gábor bejelentette, hogy a mai napon mindegyik képviselőnek kiadnak egy adatlapot, amelyben nyilatkozhatnak arról: nekik, vagy családtagjaiknak vannak-e eltitkolt külföldi megtakarításaik. A Jobbik elnöke fontos feladatnak nevezte a „külföldre menekült gazdasági emigránsok” mielőbbi hazacsábítását, amellyel kapcsolatban – Vona szerint „cinikusan” – a kormányfő legutóbb azt mondta: csak kalandvágyból keresnek külföldön munka- és tapasztalatszerzési lehetőséget a fiatalok, akik ráadásul rengeteg pénzt utalnak haza. Vona végezetül többször is kihangsúlyozta, hogy kormányra kerülésük esetén igazi elszámoltatást tartanak majd.

Simon Gábor hűlt helye a parlamentben
Parlament

Rétvári Bence reagált ismét, sajnálkozva, hogy Vona „ezúttal kihagyta a szlogenszatyorból” a „politikusbűnözés” kifejezést. Az államtitkár szerint a Jobbik az elmúlt négy évben csak a társadalmi feszültségeket gerjesztette, de érdemi megoldásokat egyikre sem ajánlott. Rétvári szerint felelőtlenség csak a társadalmi gyűlöletkeltésből hasznot húzni.

A lufik riadalmat, majd nevetést okoznak

 

Az államtitkár felszólalását félbe kellett szakítani, miután az Együtt-PM parlamenti képviselői narancssárga lufikkal mentek be az ülésterembe. Jakab István levezető elnök súlyos büntetést helyezett kilátásba, mondván nem lehet tudni, hogy mivel vannak töltve a lufik, és ezért milyen, akár súlyos egészségkárosodást is okozhatnak a képviselőknek.

A lufis képviselők végül elhagyták a termet, Rétvári pedig azzal kommentálta az eseményt: a pártjuk sem nagy durranás, a lufik sem azok.

A közigazgatási államtitkár ezt követően folytatta a Jobbik elnökének adott válaszát, kiemelve, hogy a jelenlegi kormánypártok nem a jogon kívül eszközöket tartják megfelelő megoldásnak például a devizahitelesek megsegítésében. Rétvári szerint egyetlen devizahiteles sincs végveszélyben, mert amíg nincs végső megoldás, addig az árfolyamgát átmeneti lehetőséget biztosít.

Rezsihazugság és oroszoktól való függőség balról

 

Az MSZP részéről ezúttal Kovács Tibor kért és kapott szót a plenáris ülésen napirend előtt. A politikus „Olcsó energia és a sugárzó arcú kormány!” címmel többek között arról beszélt, hogy Orbán Viktor kormányfő gyakran hazudott az elmúlt években. Kovács felidézte, hogy a Déli áramlat kapcsán korábban még nemzetárulásról beszélt, most pedig támogatja a beruházást.

A szocialista politikus a rezsicsökkentést is hazugságnak nevezte, rámutatva: az elmúlt években több alkalommal is lehetett volna hatékonyan csökkenteni az energiaárakat, ehelyett Orbánék baráti köréhez tartozó személyek évi harmincmilliárdos bevételre tesznek szert az olcsó gázzal. Kovács szerint maffiaállam épült az elmúlt ciklusban, amit a paksi beruházás is jól bizonyít. Az MSZP képviselője szerint hazug és álságos a megállapodás, amely évtizedekre függőségbe taszítja az országot.

Kovács emlékeztetett, hogy Orbán Viktor korábban még nemzetközi tender kiírását ígérte, ehhez képest zárt ajtók mögött, titokban állapodott meg az oroszokkal. A szocialista képviselő azt is kifogásolta, hogy a kormány semmilyen adatot vagy háttérszámítást nem oszt meg a nyilvánossággal, sem a képviselőkkel. Kovács Tibor szerint a paksi beruházás valóban az évszázad üzlete, de az oroszoknak.

Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár reagált erre a felszólalásra a kormány részéről. A politikus egy korábbi Bajnai-idézettel kezdte, amelyben a volt miniszterelnök a paksi bővítés szükségessége mellett érvelt 2010. márciusában. Cséfalvay azt is mondta, hogy a szocialista kormányok idején Magyarországon volt az egyik legdrágább az áram és a gáz ára is az európai régióban.

Az államtitkár szerint ilyen magas energiaárak mellett az ország nem lehet versenyképes, ezért van szükség árcsökkentésre. Cséfalvay szerint a magyar gazdaságnak olcsó energiára van szüksége, ezt és számos munkahely létrejöttét is biztosíthatja a paksi beruházás.

„Paks az egyetlen megoldás!” – hangsúlyozta az államtitkár, majd megköszönte az ellenzéknek, hogy az elmúlt négy évben szakpolitikai kérdéseket tettek fel neki. Hozzátette: a rendszerváltás óta ő az az államtitkár, aki a legtöbb kérdésre, összesen 848-ra válaszolt az Országgyűlésben. Ezt megtiszteltetésnek nevezte, és megköszönte a kollégáinak is, hogy segítettek neki megválaszolni a kérdéseket. Jakab István levezető elnök a pulpitusról is „gratulált a hatalmas teljesítményhez.”

Józsa és Simon adott témát az utolsó napirend előtti felszólalásnak

 

Rogán Antal fideszes frakcióvezető zárta a várhatóan utolsó napirend előtti blokkot: „Józsa és Simon, a két jóbarát” címmel. A kormánypárti politikus arról beszélt, hogy két szocialista képviselőnek a nevét kellett megtanulnia az utóbbi hetekben a közéletnek. Rogán felidézte, hogy Simon Gábor negyedmilliárdos eltitkolt vagyont tartott egy osztrák számlán, Józsa István cége pedig hatmilliárdot kapott a paksi atomerőműtől. A fideszes képviselő szerint mindez jól mutatja a szocialisták „kétszínűségét”, mondván a paksi kérdésben bort isznak és vizet prédikálnak.

Rogán szerint az MSZP-sek addig támogatták csak Paksot, amíg hasznot tudtak belőle húzni. A fideszes politikus ezután ismét Simon Gáborról beszélt, felidézve a sajtóhíreket, miszerint Simon nyugdíjas MSZP-aktivistáktól kért támogatást a kampány beindításához, mondván a válása után nehéz anyagi helyzetbe került. Rogán szerint ez a kétszínűség nem újdonság, hiszen korábban Lendvai Ildikó is lassan mondta, hogy nem lesz gázáremelés, majd mégis lett, Gyurcsány Ferenc pedig bevallotta, hogy hazudtak reggel, éjjel, meg este.

A fideszes képviselő szerint az összefogás mostani személyi összetétele azt bizonyítja, hogy a baloldal semmit nem tanult és nem változott semmiben. Rogán szerint az országnak nincs szüksége egy újabb Gyurcsány-korszakra. A Fidesz frakcióvezetője végül arra kérte az Együtt-PM képviselőit, hogy a frakcióirodára hozzanak le neki egy lufit, mert a gyerekei szeretik a lufikat, és így legalább egyvalaki lesz, aki örülni tud majd a hasonló akcióknak.

Rétvári Bence államtitkár reagált erre is, kiemelve, hogy bár a szocialisták már rég nincsenek a kormány közelében, mégis az ő korrupciós ügyeikkel van tele a nyilvánosság. A KDNP-s politikus megismételte, hogy még mindig nem tudni a Simon-féle összegek valódi forrását. Szerinte Mesterházy Attila az amerikai („feljelentő vagy utasításbegyűjtő”) útja után megkérdezte a Simon Gábor számláján lévő összegek eredetét, de egyelőre falaznak neki, és nem mondják el az igazságot.

Rétvári szerint azok a szocialista képviselők is falaznak a lemondott politikusnak, akik a mentelmi bizottság ellenzéki tagjaiként nem mentek el a testület ülésére és ezzel próbálták akadályozni a munkát. Az államtitkár szerint a legnagyobb rejtély, hogy Simon miért csak most, miért titokban és miért mást beküldve mondott le a mandátumáról. Rétvári szerint arra is választ kell kapni, hogy az elmúlt pár napban történt-e vagyonkimentés vagy más eltüntetés.

„Miért volt szüksége Simon Gábornak erre a pár napra?” – tette fel a kérdést az államtitkár. Rétvári szerint a szocialista Józsa István szakmai álláspontja pedig csak a számlatömbjétől függ a paksi ügyben, a vele kapcsolatban kiderült milliárdos megbízás „porrá zúzta” az MSZP álláspontját az atomerőmű ügyében.

Lenhardt Balázs ex-jobbikos független képviselő volt az utolsó felszólaló a menetrend szerint utolsó plenáris ülésen. A szélsőséges politikus az "ellopott rendszerváltásról" szónokolt, többek között arról beszélve, hogy az elmúlt huszonöt évben állami szintre emelték a korrupciót, az pedig szerinte nyílt titok az államigazgatásban, hogy "harmincmillió felett nincs pártpolitika". Lenhardt szerint több "kis Simon Gábor" ül jelenleg is a Parlamentben, tudva, hogy senki nem fogja elszámoltatni őket.

A képviselő szerint azokat, akik megpróbálják nyilvánosságra hozni a gazságokat (itt többek között az olajszőkítésbe beleálló Parragh Lászlót és a NAV-botrányt kirobbantó Horváth Andrást említette) koldusbotra juttatják, vagy ellehetetlenítik. Lenhardt szerint addig nem várható politikai változás Magyarországon, amíg a lakosságnak csak öt-tíz százaléka tud a valós tények alapján higgadt döntést hozni a szavazófülkékben, míg a másik kilencven százalék vallásos politikai hit szerint húzza be az ikszet. A képviselő felszólalására a kormány egyetlen még jelenlévő tagja, a környezetvédelmi államtitkár Illés Zoltán nem kívánt reagálni.

Latorczai János levezető elnök végül lezárta az ülést és ezzel a parlamenti ciklust. A kormánypárti politikus jó pihenést és egészséget kívánt a képviselőknek, de kritikusan üzent azoknak is, akik a "feladat iránti alázat" helyett zavaró akciókat folytattak az ülésteremben. "A haza mindenek előtt!" - zárta végül szavait a levezető elnök, majd gyér taps után végleg bezárták az ülést.

Simon Gábor hűlt helye a parlamentben
Parlament

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.