Az új budapesti rendőrfőkapitány édesanyja a Fidesz gazdasági vezetője

Több honlap is fölhívja a figyelmet az új budapesti rendőr-főkapitány kinevezése kapcsán arra a tényre, hogy Tóth Tamás édesanyja a Fidesz gazdasági vezetője.

"Budapest új rendőrfőkapitányának édesanyja valóban a Fidesznél dolgozik. Tóth Józsefné a kilencvenes évek óta a Fidesz Magyar Polgári Szövetség gazdasági vezetője" - erősítette meg az [origo] információját Krakkó Ákos, a párt parlamenti frakciójának sajtófőnöke. Majd hozzátette: "Mielőtt kinevezésének körülményeiben bárki is politikai döntést keresne vagy vélne felfedezni, fontos megjegyezni, hogy Tóth Tamás az elmúlt nyolc évben érte el szakmai pályafutásának eddigi legmagasabb szintjeit".

A Fidesz szerint Tóth személyében megfelelő rendőrszakembert választott a miniszter, aki a klasszikus rendőri karrier minden lépcsőfokát végigjárta. Kapitányságvezetői munkája során mind a Rákosmente, mind pedig a Belváros bűnügyi statisztikái is javultak - közölte a sajtófőnök.

Tóth az portálnak nyilatkozó önkormányzati forrás szerint jó diplomata, sokkal közvetlenebbül és "kevésbé darabosan" fejezi ki magát, "mint ahogy a rendőri vezetőktől megszokhattuk". Rogán Antallal, az V. kerület fideszes polgármesterével jó kapcsolatot ápolt, de rendszeresen felkereste, és tájékoztatta az összes önkormányzati frakciót, "mindegyikkel jóban volt".

A rendőrség vezetőinek lecseréléséről a július 1-jei állománygűlés után tájékoztattak. Ekkor mutatta be Pintér Sándor belügyminiszter és Hatala József, az új országos rendőrfőkapitány az új rendőri vezetőket. Petőfi Attila dandártábornok, a Nemzeti Nyomozó Iroda eddigi igazgatója lett a bűnügyi főigazgató, Papp Károly dandártábornok, a Készenléti Rendőrség parancsnoka pedig a közbiztonsági főigazgató. Petőfi Attila utóda az NNI élén eddigi helyettese, Csizner Zoltán ezredes, a Készenléti Rendőrség parancsnokának Sándor Miklós ezredest nevezték ki.

Az új szervezet, a Terrorelhárítási Központ megszervezését Bodnár Zsolt dandártábornokra, a BRFK eddigi bűnügyi vezetőjére bízták.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.