Az OVB szerint jogellenes az LMP aláírás-gyűjtési akciója

Jogsértő az LMP „aláírás-gyűjtési maratonja” – mondta ki az Országos Választási Bizottság. A testület szerint nem lehet ajándékot ígérni azért, ha valaki több embert bír rá, hogy támogassa a párt népszavazási kezdeményezését. Az aláírásgyűjtőket azonban korábban a Fidesz is megfizette.

Az Országos Választási Bizottság (OVB) jogellenesnek találta az LMP szombatra meghirdetett akcióját, melynek során értékes ajándékokat ígértek annak, aki a legtöbb aláírást gyűjti össze az általuk kezdeményezett népszavazáshoz 24 óra alatt – közölte a hírt az MTI. A testület ezért eltiltotta a pártot az akciótól.

Az OVB a határozatot 5:3 arányban hozta meg, a testület döntése azonban nem jogerős, az ellen hétfő délutánig még jogorvoslattal lehet fordulni a Kúriához.


Az OVB azt követően hozott döntést, hogy egy magánszemély kifogást nyújtott be arra hivatkozva, hogy a választási eljárásról szóló törvény kimondja: "az ajánlásért (ebben az esetben az aláírásért) az ajánlónak, vagy rá tekintettel másnak előnyt adni vagy ígérni, valamint az ajánlásért előnyt kérni, illetőleg előnyt vagy annak ígéretét elfogadni tilos".

Végül az az álláspont kapott többséget, hogy a jogszabály az aláírásgyűjtésben részt vevőkre is érvényes, tekintettel arra, hogy a meghirdetett akcióban bárki részt vehet. 
A kifogás elfogadása mellett szavazott Sasvári Róbert (elnökhelyettes), Bozsóki Éva, Sárhegyi Zoltán (Fidesz-delegált), Szabó Iván (KDNP-delegált) és Borbély Andrea (Jobbik-delegált), míg az elutasítása mellett voksolt Bordás Vilmos (elnök), Pozsár-Szentmiklósy Zoltán és Szabó Miklós (LMP-delegált).

„Izgalmas véghajrá" elé néznek, hiszen jelenleg körülbelül 88 ezer aláírásnál tart a kezdeményezés – közölte korábban Vágó Gábor, az LMP kampányfőnöke. "Ha mindenki odateszi magát, akkor összejön" – fejezte ki reményét.

Szombatra ezért külön akciót hirdettek: háromszáz embert vártak a Kossuth térre, ahol "aláírásgyűjtési maratont" rendeznek. A játék lényege, hogy aki 24 óra alatt több aláírást összegyűjt, az értékes ajándékokat: kerékpárutalványt és Európai Parlament-látogatást kap, valamint kedvenc képviselőjével vacsorázhat.

Az aláírások összegyűjtéséért szabad pénzt kínálni, s ha pénzt lehet, akkor ajándékot is – jelentette ki Tóth Zoltán választási szakértő. Ezzel kapcsolatban szerinte korábban született OVB-állásfoglalás is, amely ezt a gyakorlatot támasztja alá. Tóth emellett utalt rá, hogy a választási kampányok során a Fidesz is élt ezzel a lehetőséggel, vagyis: fizettek a kopogtatócédula-gyűjtőknek.

Az OVB döntése teljesen abszurd, és ellentétes a hasonló ügyekben kialakult bírósági gyakorlattal is – szögezte le kérdésünkre Schiffer András LMP-s politikus. Szerinte a választási eljárási törvény hivatkozott rendelkezése azt szolgálja, hogy a polgárok szabad akaratát ne befolyásolhassa senki. Vagyis: ne azért támogasson valaki egy népszavazási kezdeményezést vagy egy képviselőjelöltet, mert azért anyagi ellenszolgáltatást – pénzt, élelmiszercsomagot, ingyenebédet – helyeztek kilátásba, hanem dönthessen legjobb meggyőződése szerint.

Aki viszont az aláírást gyűjti, nem befolyásolhatja a potenciális támogatók döntését, hiszen a polgárokkal nem áll semmilyen kapcsolatban, így a döntési szabadságukat sem korlátozhatja – hangsúlyozta Schiffer. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy a pártok korábban is alkalmaztak fizetett aktivistákat a kopogtatócédulák gyűjtésére, és ez jogerős bírósági döntések alapján sem minősült jogellenesnek.

Az LMP az OVB döntése ellen fellebbezést nyújt be, s miután a határozat nem jogerős, folytatják az akciót – jelentette ki Schiffer András.

Az ökopárt korábban annak érdekében kezdeményezett népszavazást, hogy a tankötelezettség korhatára továbbra is 18 év maradjon, az álláskeresési járadék folyósításának időtartamát a jelenlegi kilencven napról emeljék fel a korábbi 260 napra, emellett ne lehessen kikötni száz napnál hosszabb próbaidőt, a szabadság kétharmadát pedig a munkavállaló kérésének megfelelően adják ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.