Orvosok felmondása három hónapra felfüggesztve

Három hónapra felfüggesztette az orvosi felmondó levelek élesítését a Magyar Rezidens Szövetség, mert "biztató tárgyalási lehetőséget" kaptak a kormánytól. A Magyar Orvosok Szövetsége által meghirdetett, az önkéntes túlmunka visszamondásáról szóló akció viszont érvényben marad.

Mégsem élesítik a rezidensek a letétbe helyezett felmondóleveleket - jelentette be Papp Magor, a szövetség elnöke péntek délután, miután a szervezete egyeztetett az orvosi érdekvédők más szervezeteivel is.  A döntést Papp Magor azzal indokolta, hogy Szócska Miklós egészségügyi államtitkártól előző nap érdemi ajánlatot kaptak. Hozzátette: a felmondólevelek későbbi aktiválását a tárgyalások eredményességétől teszik függővé.

A fiatal érdekvédő bejelentette azt is, hogy a kormányzati egyeztető tárgyalásoktól függetlenül a Magyar Orvosok Szövetsége által meghirdetett önkéntes túlmunka megtagadása érvényben marad.

Lapunknak Papp Magor azt mondta: Orbán Viktor ma reggeli rádióinterjúja győzte meg őket.

A kormányfő reggel a közszolgálati rádióban arról beszélt, hogy nem hajlandó a zsarolás nyelvén beszélni. Hozzátette: megállapodásra kell törekedni az orvostársadalommal. Közölte azt is, hogy "amíg fejük búbjáig eladósodott kórházakról beszélünk, nem tud jó lelkiismerettel foglalkozni az orvosok bérével". Mint mondta: a kórházak adósságának rendezése most megtörtént, a népegészségügyi termékadót pedig az orvosok bérére fordítják, így az egészségügyi államtitkárnak 2012-re rendelkezésére áll annyi pénz, hogy "azoknak az orvosoknak, akik valóban meg akarnak állapodni", elfogadható béremelést tud ajánlani – mondta Orbán Viktor.  

Korábban minden rezidensnek legalább nettó 100 ezer forintos fizetést követeltek. Azt mondják, eddig 2500 orvos helyezte letétbe felmondólevelét, amelyet az év elején kellene élesíteni, ha nincs megállapodás.

A Népszabadság úgy tudja: E-Alap "kvázi" megtakarítását, amelyből még csaknem 40 milliárd forint megtakarított összeg van, ezt és a jövő évre tervezett 15 milliárdos chipsadó bevételt kaphatja meg az Egészségügyért Felelős Államtitkárság. Ez az összeg már jelentősen növeli az államtitkár mozgásterét az orvosi jövedelmek rendezéséhez.

Úgy tudjuk Szócska Miklós a jövő héten, csütörtökön ül ismét tárgyalóasztalhoz a rezidensekkel és az ágazat többi érdekvédő szervezetével is. A tárgyaláson arról dönthetnek, hogy az egyes orvoscsooportoknak, milyen juttatási csomaggal nöhet a bére. A kormányzat ugyanis olyan megoldást szeretne, amely "elkerüli" azt a kényszert, hogy a közalkalmazott bértábla sávjain keresztül juttassa el ezt a többletet az ágazathoz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.